Fontos adatok az szja-bevallásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV csaknem félmillió adózónak készítette el bevallását. Mindössze 780 ezren töltötték ki és küldték be papíron a bevallást. Húszezer hibás bevallás javítása most is zajlik, átlagosan 78 700 forintot utalt vissza az adóhatóság. 2010 óta 3000 milliárd forint maradt a családoknál.


A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően mintegy 3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta, ebből 2000 milliárd forint ered az adókulcs csökkentéséből és 1000 milliárd forint származott családi adókedvezményekből – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Közölte, július elsejéig csaknem 4 millió magánszemély és 750 ezer munkáltató nyújtotta be az adóbevallást 2015-ről. Húszezer hibás bevallás javítása zajlik, amiről már értesítették a magánszemélyeket. 2015-re több mint 600 ezer magánszemély igényelt vissza személyi jövedelemadót (szja), az egy évvel korábbi 585 ezer után.

Átlagosan 78 700 forintot utalt vissza az adóhatóság, amely meghaladja a tavalyi mintegy 70 ezer forintot – számolt be Tamásné Czinege Csilla.

Tanulmányi szerződés – 2016.09.01.

Mikor és kivel kössünk tanulmányi szerződést?
Amikor a munkavállaló tanul: Kell szabadságot kivenni? Ki fizeti a tanulmányi költségeket?
Ami ne maradjon ki a tanulmányi szerződésből
Mikor jár magasabb bér a végzettség miatt?
A tanulmányi szerződés megszegésének jogkövetkezményei

Előadók: Dr. Kártyás Gábor és Balogh Mónika

További részletek >>

A helyettes államtitkár ismertette, 2011 óta évente átlagosan több mint egymilliónyian érvényesítették a családi adókedvezményt, a családi adóalap-kedvezmény tavalyi összege 1 millió 112 ezer forint volt átlagosan.

A családi kedvezmény címén igénybe vett adócsökkentés tavalyi mértéke 192 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 190 milliárd forint után – számolt be az NGM helyettes államtitkára. A családi adókedvezmény révén 2011 óta összesen 932 milliárd forint maradt a családoknál – mondta.

Kitért arra is, hogy míg 2009-ben 18 százalék volt a személyi jövedelemadó átlagos adóterhelése, addig 2015-ben csupán 13,6 százalék.

Kifejtette, a családi járulékkedvezmény (az egészség- és nyugdíjbiztosítási járulékokból érvényesíthető kedvezmény) nyomán 2015-ben 44,9 milliárd forinttal csökkent a befizetési kötelezettségét mintegy 186 ezer adózónak.

Új intézmény volt tavaly az első házasok kedvezménye, a bevallási adatok alapján több mint 21 ezren érvényesítették, ami 147 ezer 200 forint adókedvezményt jelent átlagosan.

Kérdésre válaszolva közölte, a kormányzati szándék továbbra is megvan, hogy egyszámjegyű legyen a személyi jövedelemadó.

Ismertette, a NAV idén csaknem félmillió adózónak készítette el a bevallást. Jövőre a pedig mind a 4-4,5 millió magánszemély adózó bevallását elkészíti. Kitért arra, hogy a mintegy négymillió magánszemélyből csak 780 ezren töltötték ki és küldték be papíron a bevallást. Mintegy kétmillió volt azoknak a száma, akik elektronikusan töltötték ki de kinyomtatták és papíron küldték be a bevallást. Szeretnék, ha ők is elektronikusan küldenék be – mondta.

(MTI)

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.