Google-adót a népnek? Befuccsolt egy francia próbálkozás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Legutóbb 2016 őszén hallhattuk a magyar kormányzattól, hogy valamilyen formában meg szeretné adóztatni a Google-t és a Facebookot, vagyis azokat a nagy transznacionális cégeket, amelyek alapos, és az esetek jó részében törvényes adóoptimalizálási munkát végezve nem ott fizetnek adót, ahol a profitot termelik, rosszabb esetben pedig egyáltalán nem fizetnek adót egyetlen adófennhatóságnak sem. Nemcsak Magyarország kísérletezik a megoldásokkal: a napokban francia képviselők – a kormány rosszallása ellenére – ismét megpróbálkoztak egy Google-adó bevezetésével, ám az Alkotmánybíróság gyorsan lehűtötte a kedélyeket.
A 2017-es francia költségvetéshez egy szocialista nemzetgyűlési képviselő, Yann Galut nyújtott be módosító javaslatot, mely különadóval, büntetőadóval sújtotta volna az adóoptimalizáló cégeket. Ugyanakkor a szocialista vezetésű pénzügyminisztérium nem értett egyet a javaslattal, mondván, a nemzetközi automatikus adatcsere-egyezmények korábban nem különadóval kell megoldani a kérdést. Eközben még a Galut-féle javaslattal egyetértő képviselők egy része is azon aggódott – ma már tudjuk, joggal -, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálja a Google-adónak elnevezett sarcot annak alkotmányellenessége miatt.
Google-adó ide, Google-adó oda, a javaslat valójában minden olyan multinacionális céget érintett volna, amely a Franciaországban megtermelt profitja után nem Franciaországban fizet adót, vagy amely nem elég profit után fizet adót a galloknál. A beterjesztő egyébként Nagy-Britannia és Ausztrália példájára hivatkozott, a britek ugyanis bevezettek egy hasonló büntetőadót (a brit büntetőadó működéséről és céljairól itt olvashat bővebben).
Persze nem véletlenül a Google-ről kapta a nevét az adónem, hiszen az amerikai óriás Alphabet anyavállalata a 2016 év végi hírek szerint 2015-ben 3,6 milliárd dollár adót takarított meg világszerte – a híres-hírhedt „holland szendvics” stratégiájával. A Bloomberg magyarázata szerint egyszerűen arról van szó, hogy a Google a nemzetközi szinten képződött, és az ír leány által bevételezett pénzeinek nagy része egy bonyolult céghálón keresztül a nap végén a Bermudákon köt ki, ahol nincsen vállalati nyereségadó. A cikk azt is megemlíti, hogy a vállalatnak – az amerikai nyereségadó-szabályok miatt – nem az Egyesült Államokban tartott vagyonának az értéke lassan eléri a 60 milliárd dollárt (Amerikában ugyanis csak akkor kell kifizetni a nyereségadót, ha a cég hazaviszi a külföldön képződött pénzt, így nyilván akinek esze van, nem viszi haza). A többi nagy tech-óriás is sok milliárdot tart az USA-n kívül, hogy ne kelljen otthon nyereségadót fizetnie.
Ebből is látszik, hogy igen sok, milliárdos nagyságrendű az a pénzösszeg, amelyre a nemzeti adóhatóságok foga elvben fájhat. De a francia képviselők lelkesedését ezúttal lehűtötte az Alkotmánybíróság, amikor határozatában az év végén úgy vélte, a Google-adó nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek, mivel az adó szabályozása az adóhatóság számára tette volna lehetővé, hogy meghatározza, ki tartozik fizetni. Ez természetesen ránézésre sem felel meg a jogbiztonság követelményének (a testület viszont átengedte a személyi jövedelemadó rendszerének átalakítását, a forrásadó bevezetését, melyről az ado.hu oldalain korábban részletesen beszámoltunk).
A Google és a francia adóhatóság (politika) összecsapása nem új keletű, a jogalkotó több alkalommal és több módon megpróbálta adóprésbe fogni az amerikai óriásvállalatot, miközben a francia adóhatóság két adócsalási ügyben is nyomoz a Google ellen. A miniszter ezekre az alternatív eszközökre is gondolhatott, amikor a „más eszközökre” utalt.
2012-ben is napirenden volt például egy más jellegű Google-adó, mely a keresőmotorokat kívánta volna megadóztatni a találati listákban megjelenő sajtó-tartalmak miatt, egyfajta szerzői jogdíj formájában. Akkor az ötletet nemcsak baloldali, hanem a jobboldali képviselők is támogatták. A Google az adó tervére azzal válaszolt, hogy annak bevezetése esetén egyszerűen nem indexel majd francia oldalakat a keresőben (ez persze nem a Google-nek fájt volna igazán, hiszen a francia oldalak is bőven profitálnak a Google által hozzájuk küldött ingyenes látogatói forgalomból, így nem igaz az a politikai érv, hogy a Google egyoldalú anyagi előnyre tesz szert a sajtótartalmak kereső-megjelenítéséből). A Google fenyegetésére Franciaország úgy válaszolt, hogy már jóval a Luxleaks-botrány előtt, 2013. október 24-én európai uniós, egészen pontosan tanácsi szintre emelte a kérdést, és arról győzködte az európai tagállamokat, hogy a Google-adót európai szinten kellene bevezetni, természetesen abból a francia kormányzati felismerősből kiindulva (láss például egy erről szóló jelentést itt), hogy nemzetállami szinten nem lehetséges a probléma rendezése. (Gondoljunk arra, hogy a teljes európai piac kihagyása a találati listákból már akkora ütés lenne minden óriás számára, azaz közös fellépés esetén a keresőmotorok jobb eséllyel hajolnának meg az állami akarat előtt!)
Aztán 2015-ben ismét új ötlettel állt elő a francia kormányzat egyik minisztere: a meg nem valósult ötlet a nagy szolgáltatók adaforgalmát kívánta volna megadóztatni (ez bizony internetadó!), elérve olyan nemzetközi cégeket is, mint például a francia piacon is megjelenő VOD-szolgáltató, a Netflix. És ha már videók: 2016-ban egy olyan (2%-os sarcot meghatározó) adójavaslat is keringett a nemzetgyűlési folyosókon, mely a sajtóban a Youtube-adó nevet kapta, célja pedig az volt, hogy a videómegosztó oldalakon és a VOD-szolgáltatóknál keletkező jövedelmeket adóztassa (persze ez is problémás: ha egy sajtótermék, mint mondjuk az ado.hu, megoszt egy saját videoműsort, akkor máris videómegosztónak számít és adóztatható? Ezt a kérdést a francia sajtóban is cincálták.). A kormányzat ezt a javaslatot sem támogatta.
Mint ismert, az óriáscégek adóoptimalizálási ügyeit eddig nem sikerült uniós szinten megoldani, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a megoldás folyamatban van. Például az országról országra történő jelentéstételi kötelezettségre vonatkozóan az Európai Bizottság már letette a javaslatát az asztalra, s hamarosan nyilván az Európai Parlament is tárgyalja (a javaslat jelenlegi állásáról egyebek között ebben a tanácsi dokumentumban lehet tájékozódni). A mostani Google-adós próbálkozást vizsgáló elemzők joggal és helyesen vélik azt, hogy a fenti javaslat elfogadása esetén már a francia törvényhozásnak és a hatóságoknak sem okozna alkotmányossági problémát objektív források alapján megállapítani, mekkora jövedelmet termeltek az egyes cégek az országban. Ráadásul az eltérítés ez esetben sokkal egyértelműbben minősülhetne kriminális adócsalásnak, mintsem ügyes adóoptimalizálásnak.
Addig is, a francia adóhatóság 1-1,5 milliárd elcsalt vagy eltérített adóeurót keres a Google-ön – legalábbis a 2016 év eleji állapot szerint. Év közben is sor került nyomozati cselekményekre, házkutatásokra a Google és a McDonald`s párizsi főhadiszállásain, s a pénzügyminiszter kizárta, hogy Franciaország brit mintájú engedékeny megállapodást kötne a Google-lel („nem megállapodásokat kötünk, mint Nagy-Britannia, hanem alkalmazzuk a törvényt”, mondta). Számomra sem kérdés, hogy a fent említett európai jogharmonizáció komoly segítséget nyújtana a jogalkalmazáshoz, Franciaországnak és a „nem uniós adóparadicsomnak” tekinthető tagállamoknak legalábbis biztosan. A többiek persze aggódhatnak a kieső jövedelmek miatt.
