Hamis adóellenőrt fogtak Szabolcsban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogtak a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy nőt, aki adóellenőrnek adta ki magát és egy vállalkozótól kétmillió forintot próbált zsarolással megszerezni – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.


A tájékoztatás szerint a 24 éves nyírturai nő azzal keresett fel egy kéki vállalkozót, hogy nyolcmillió forint pénzbírságra számíthat, amelytől eltekint, ha kétmillió forintot fizet neki. A vállalkozó a történtekről értesítette a rendőrséget.

 

A nyomozók az egyik nyíregyházi bevásárlóközpont parkolójában, a pénz átadása közben fogták el a nőt és társát, egy 38 éves szamosszegi férfit, aki a sértett egyik ismerőse. A bűncselekményt a két gyanúsított közösen tervelte ki. A nő lakóhelyén tartott házkutatás során a rendőrök lefoglaltak egy hamis adóellenőri igazolványt.

A rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.