Herich és Lőcsei is kiállnak az adóverseny mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A PwC Magyarország partnere és MOKLASZ elnöke is kiálltak az adóverseny mellett a Magyar Idők cikkében.


Hazánk a szabályok egységesítésével veszítene kedvező helyzetéből – mondta Lőcsei Tamás, a PwC partnere a Magyar Időknek. Hozzátette: a kisebb méretű, csekélyebb gazdasági súllyal bíró országok ellenállhatnak a nagyobbak törekvésének. Az adóversenyen akár sokat is lehet nyerni szerinte.

Magyarország érdekeit nem az uniós adóharmonizáció fokozása, hanem épp ellenkezőleg, az adóverseny folytatása szolgálja – ezt már a Magyar Okleveles Adótanácsadók Egyesületének elnöke mondta a Magyar Idők érdeklődésére. Herich György a közteherviselési szabályok uniós egységesítésének hatásait egy, a lap szerint szemléletes példán keresztül mutatta be:

Majdnem olyan ez, mintha kimondaná az Európai Unió, hogy a jövő héttől mindenkinek a harmonizált, 39-es cipőt kellene hordania. Az előírás a 39-es lábúaknak nyilvánvalóan megfelelő lenne, de például a 32-es vagy 43-as cipőt hordók bizonyosan kényelmetlenül éreznék magukat.

Sokakat olyan rendszerbe terelnének, amely eltér addigi fejlődésüktől, lehetőségeiktől, adottságaiktól. Hasonló hatást váltana ki a – leginkább Németország által szorgalmazott – adóegységesítés is – vélekedett az elnök, majd a példához visszatérve megjegyezte: a németek lábára éppen passzolna a 39-es cipő, a kelet-közép-európai államokét viszont nagyon is nyomná.

Herich György az adóegységesítés kapcsán felidézte az egyesület elemzéseinek eredményeit.

Az Európai Unió egységesített adószabályai miatt már eddig is hatalmas összegektől esett el Magyarország; a felmérések szerint csak a 2004 és a 2011 közötti nyolc évben több mint 1100 milliárd forint adóbevételről volt kénytelen lemondani hazánk a társasági adó uniós előírásainak átvétele és alkalmazása miatt – mondta a lapnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).