Heti NAV-figyelő: 33. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Értelmezte a szóróajándékokra vonatkozó adómentesség feltételeit a NAV, megnyugvást nyújtva minden kétkedő önkormányzatnak és falunapi résztvevőnek. Az adóhatóság elmondta, mi és hogyan számít bele az összes hasznos alapterületbe az áfa-törvény szerint. Bemutatjuk és elmagyarázzuk a NAV iránymutatásait.


1. Szóróajándékokra vonatkozó adómentesség

Még épp az augusztus 20.-i rendezvények előtt kiadott rövid NAV-tájékoztató megnyugvást adott minden kétkedő önkormányzatnak és falunapi résztvevőnek. Az önkormányzatok által szervezett nyári fesztiválok ugyanis általában ingyenesen látogathatók. Nem ritka, hogy az ilyen események alkalmával étellel, itallal is megkínálják a látogatókat. Az Szja tv értelmében adómentes juttatásnak minősül a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány, az egyházi jogi személy által a lakosság, a közösség széles körét érintő (nem zártkörű), azonos részvételi feltételekkel szervezett kulturális, hagyományőrző, sport, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, ital.

Ezen felül adómentesen adhatnak a felsorol intézmények résztvevőnként azonos értékű ajándékot (például pólót) legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig terjedő együttes értékben.

Vigyázzunk azonban, mert a gazdasági társaságok által rendezett fesztiválokon nyújtott juttatások nem minősülnek adómentesnek.

 

 

2. Iskolakezdési támogatás

Július 3-tól egészen év végéig használhatóak fel az iskolakezdési támogatás keretében kapott utalványok. A juttatásból tankönyv, taneszköz és ruházat vásárolható. Azok a szülők jogosultak a juttatásra, akiknek a gyermeke közoktatási intézményben tanul, valamint jogosult családi pótlékra. Nemcsak a szülő, hanem a gyám, illetve a szülővel közös háztartásban élő házastárs is igénybe veheti.

A támogatás összege tanulónként a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó összeg, 2016-ban maximum 33 300 forint. Az összeg több gyermek esetében többszöröződik.

Mivel az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatásnak minősül, annak megfelelően 15% szja és 14% egészségügyi hozzájárulás terheli a kifizetőt a juttatás 1,19-szerese után.

3. Összes hasznos alapterület az Áfa tv értelmezésében

2016. január 1-től 5%-os kedvezményes adókulcs alkalmazandó azon ingatlanok értékesítésére, melyek hasznos alapterülete megfelel az Áfa tv-ben foglaltaknak. Ennek megfelelően az alábbi két kategóriába sorolható ingatlanok tartoznak a kedvezményes kulcs alá:

  • olyan többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás értékesítése, amely lakás összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert, illetve

  • olyan egylakásos lakóingatlan értékesítése, amely lakóingatlan összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert.

Amennyiben a megvásárolni kívánt ingatlan hasznos alapterülete meghaladja a fentiekben bemutatott mértékeket, akkor az általános 27%-os adókulcs kerül felszámításra.

Mivel a múltbeli tapasztalatok azt mutatták, hogy nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi értendő az összes hasznos alapterület fogalma alatt, ezért 2016. június 16-ával kiegészült az áfa tv értelmező rendelkezéseinek sora az összes hasznos alapterület forgalmával. Ennek értelmezésében nyújt segítséget a most megjelent NAV tájékoztató, mely az általános szabályok ismertetésén kívül kitér a padlás, a beépített tetőtér, a pinceszint, valamint a külső tartózkodó terek fogalmára. A tájékoztató is leszögezi, hogy a beépített tetőtér és a pinceszint is figyelembe veendőek az összes hasznos alapterület számítása során. A terasz, az erkély, a tornác és a loggia területeit azonban csak akkor kell figyelembe venni, amennyiben azok fedettek.

 

4. Fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok átlagára

A NAV közzétette a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagokra vonatkozó országos átlagárakat 2016. augusztus hónapra.

5. Frissített feketelista

Frissítésre került a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók összesített listája.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.