Hosszabb nyitvatartás a NAV-nál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az szja-bevallások miatt május 9. és május 20. között tovább tartanak nyitva az ügyfélszolgálatok.


Idén is hosszabb ideig lesznek nyitva a személyi jövedelemadó (szja) bevallások benyújtásának finisében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai – tette közzé az adóhatóság a honlapján, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfélkapun keresztül egy gombnyomással elküldhető a bevallás. 

Május 9. és május 20. között – május 16-át kivéve – a fővárosi ügyfélszolgálatok (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., Dózsa György út 128-130., XIV. kerület, Fogarasi út 3.) reggel negyed 9-től este 6 óráig lesznek nyitva, kivéve május 13-át, akkor délután 2 óráig. 

A megyeszékhelyeken működő ügyfélszolgálatok ugyanebben az időszakban reggel 8 órától este 6-ig várják az adózókat, május 13-án azonban szintén délután 2 óráig lesznek nyitva. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságon (KAIG, VII. kerület, Dob utca 75-81.) működő ügyfélszolgálat a megjelölt időintervallumban május 9-én, 11-én, 18-án és 20-án reggel 8 órától este 6 óráig, május 10-én, 12-én, 17-én és 19-én reggel 8 órától délután 4 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig lesz nyitva. 

A vidéki központi ügyfélszolgálatok emellett április 13-tól május 31-ig szerdánként egész nap nyitva tartanak, 8 órától 18 óráig várják az ügyfeleket. 

Rendkívüli nyitvatartással áll az ügyfelek rendelkezésére a NAV 06-40/42-42-42 számon elérhető általános tájékoztató rendszere is: május 9. és május 12. között, továbbá május 17. és május 20. között reggel fél 9-től este 6 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig fogadja az adózók hívásait. 

A NAV felhívja a figyelmet: a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának határideje május 20. Az ügyfélszolgálatra betérőknek érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mert a regisztráció mindössze néhány percig tart, és sok más mellett az adóügyek is egyszerűbben, kényelmesebben intézhetők így.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).