Így működik az EKÁER


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adóvilág esetleírással szemlélteti egy cikkében, hogyan működik az EKÁER.


2015. április 1-én a járőrök által megállított, Budapest-Győr irányban közleke – dő tehergépkocsi csirkehúst szállított – olvasható a Varga László osztályvezető által írt, EKAER helyszíni ellenőrzések tapasztalatai című cikkben.

NAV Győr-Moson-Sopron Meg A szállítmány nem volt EKAER bejelentésre kötelezett, mert az árut kísérő iratok alapján nem az első belföldi értékesítés volt. A termék feladójánál azonban a diszpécserek magas kockázatot állapítottak meg, mivel a társaság 2015. januárban alakult, de az ellenőrzés napjáig ÁFA bevallást nem nyújtott be. Indokolttá vált a hatósági zár alkalmazása, és a lerakodási helyszín vizsgálata. Az operatív revizorok árueredet ellen- őrzés keretében a címzettnél nem csak az ellenőrzés alá vont szállít mány beszerzési számláját kérték el, hanem a feladótól korábbi időszakokban érkező beszerzések szám láit is begyűjtötték. Ugyanezen feladó legrégebbi szál lít má – nyáról kapott, gépi számlázó programmal kiállított 2015. februári számla a 31. sorszámú volt, vagyis ezt megelőzően a programból már 30 db számlát kiállítottak, amelyek vonatkozásában adózónak ÁFA bevallási kötelezettsége keletkezett.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A diszpécseri szolgálat közben telefonon kapcsolatba került a feladóval, aki a saját beszerzési számláját e-mail útján küldte meg. A feladó beszerzési forrása is egy ÁFA bevallását nem teljesítő, újonnan alakult társa ság volt. Végül az értékesítési lánc operatív feltérképezésének köszönhetően rendelkezésre álló adatokra, számlákra illetve a párhuzamosan indított bűnügyi akció eredményeire alapozva az utólagos adóellenőrzés gyorsabban, valósidejű ellenőrzéssel tudta feltárni az elmulasztott adófizetési kötelezettségeket. A 150 millió Ft-os adóbírságot illetve 100 millió Ft-os mulasztási bírságot megállapító határozatokhoz pénzkövetelés biztosítás is kiadásra került – olvasható a cikkben.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).