Indul a NAV mentorálási programja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint háromezer kezdő vállalkozásnak küld tájékoztatót legfontosabb adózási tudnivalókról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövő héten induló mentorálási program keretében – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.


A fél éves mentorprogramban ingyen, regisztrációval vehetnek részt az egyéni vállalkozók, a cégbejegyzésre kötelezett szervezetek, a bíróság által nyilvántartott civil szervezetek, az ügyvédi és ügyvivő irodák. 

A mentor a NAV nyilvántartásában szereplő információk alapján segíthet többek között a bevallások kitöltésében vagy javításában, a hiánypótlásokban, folyószámlával kapcsolatos kérdésekben vagy akár vámügyekben is – mondta Tállai. 

[htmlbox art_tukor]

 

Az államtitkár a mentorálás elindítását azzal indokolta, hogy a kezdő gazdasági szereplők gyakran nincsenek tisztában a jogrend elvárásaival. Hangsúlyozta, hogy az állam, a hatóság és az adófizetők is akkor járnak a legjobban, ha az adóhatóság több erőforrást fordíthat a segítségnyújtásra, mint a büntetésre. 

Tállai András elmondta: a NAV minden új vállalkozással a megalakulásuktól számított 30 napon belül felveszi a kapcsolatot és akár személyre szabott segítséget is nyújt számukra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).