Indul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak bevallása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 3-tól elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj idei elektronikus bevallási felülete – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).


A tájékoztatás szerint az élelmiszerlánc szereplők a Nébih weboldalának e-ügyintézés menüpontjában tehetnek eleget kötelezettségüknek. A bevallás beadási határideje május 31-e.

A bevallás alapján megállapított felügyeleti díjat két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2018. január 31-ig kell befizetniük az érintetteknek a Nébih elkülönített fizetési számlájára.

Az átutaláshoz szükséges pénzügyi bizonylatokat a bevallási határidő lejárta után, legkorábban június 1-jétől lehet majd letölteni a bevallási felületről.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).