Iparűzési adó, vagyonadó 2010-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A helyi iparűzési adót érintő adóztatási feladatok a 2010-től kezdődő adóévek vonatozásában átkerülnek az állami adóhatóság hatáskörébe. Eszerint az adózók elektronikus úton az APEH-hoz nyújtják be az iparűzésiadó-bevallásaikat, illetőleg oda teljesítik a befizetéseiket is. Az újonnan bevezetendő vagyonadóval kapcsolatos kötelezettségeket önadózással kell teljesíteni. Erről olvashatnak az Adó szaklap 2009/11. számában.

Eszerint az adózók elektronikus úton az APEH-hoz nyújtják be az iparűzésiadó-bevallásaikat, illetőleg oda teljesítik a befizetéseiket is. Ha az adózó több telephellyel rendelkezik, nem kell telephelyenként külön bevallást benyújtania, és külön-külön utalnia, hanem egy bevallást küld – települési önkormányzatonként részletezve –, a befizetéseit pedig az APEH számlára teljesíti.

A 2010-es év az átmenet éve lesz. A március 15-ei előlegfizetés még az önkormányzathoz teljesítendő. A 2009-es bevallást is az önkormányzathoz kell még benyújtani, és az előleg különbözetet is az önkormányzattal kell elszámolni. Ebben a bevallásban a fizetendő (2010-re vonatkozó) előlegeket is fel kell tüntetni. Megszűnik ugyanakkor az előlegkivetés korábbi rendszere. A feltöltési kötelezettséget, még ha az 2010-ben is történik meg, az önkormányzathoz kell teljesíteni.

Az átmenet évét követően az adóbevallást, illetőleg az előlegek fizetését az APEH iparűzésiadó-számlájára kell teljesíteni, a több telephellyel rendelkező adózó esetében azonban a bevallásban fel kell tüntetni az egy-egy telephelyre jutó iparűzési adó összegét is.

Az önkormányzatok adómegállapításhoz való joga a 2010. január 1-jétől számított második év elteltével elévül. Ebből következően ezen időszakra még ellenőrizhetnek, az adózók pedig az önkormányzatoknál a múltra vonatkozóan önellenőrzést nyújthatnak be.

Az adóhatóság nem mérlegelheti annak az adózónak a fizetési könnyítés iránti kérelmét, amelynek teljesítését az önkormányzat három napon belül megtett nyilatkozata támogatja.

Nagy értékű vagyontárgyak bevallása
Egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallása önadózás útján történik. Azok az adózók, akik éves adóbevallási kötelezettséggel tartoznak és alanyai a vagyonadónak, az éves adóbevallási kötelezettségük részeként teljesítik a vagyonadó bevallási kötelezettségüket is. (Azok az adózók, akiknek ilyen éves bevallási kötelezettségük, mint a február 25., személyi jövedelemadóban május 20., tao-ban május 31., evában február 25. vagy május 31. kell a vagyonadóról is a bevallást benyújtani.)

A lakóingatlanról akkor is bevallást kell benyújtani, ha a forgalmi érték nem haladja meg az adóköteles határt – 30, illetőleg második ingatlan esetében 15 millió forint -, de a törvény melléklete szerinti számított érték szerint a lakóingatlan forgalmi értéke meghaladja az adómentesnek vélt értékhatárt. 10 százalékos tévedés nem von maga után szankciót, de ha az adózó nem ad bevallást, bár a számított érték szerint kellett volna, akkor az általános szabályok szerint kell a jogkövetkezményeket megállapítani. 10 százalékos eltérés esetén sem adóbírságot, sem önellenőrzési pótlékot nem kell fizetni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).