Ismerje meg az új jövedéki szabályozást! (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új időszámítás kezdődik a jövedéki szabályozásban. Az Adó szaklap segít felkészülni a változásokra; a legfrissebb, 2017/6-os szám itt rendelhető meg.


A jövedéki szabályozásban új időszámítás kezdődik, a szabályok szemléletükben és gyakorlati alkalmazásukban is teljesen megújultak. Az Adó szaklap Az új jövedéki szabályozás című cikksorozata első részében az átmeneti rendelkezésekben megfogalmazott adókötelezettségre, illetve a tevékenységek megfeleltetésére vonatkozó rendelkezéseket ismerteti, figyelembe véve, hogy az új jövedéki szabályozás hatálybalépése 2017. július 1-jére változott, ezért módosultak az átmeneti rendelkezésben meghatározott határidők.

Az ingó dolgok értékesítése örök téma, melynek szabályai túlmutatnak az internetes „adok-veszek”-en, ezért a szaklap feleleveníti a személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozó szabályait. Az ingó dolog értékesítésének szabályai című írásban a szerző számba veszi, mit jelent a bevétel, a jövedelem, miként kell bevallani azt, melyek az adómentes és a speciális esetek; mindezeket példákkal illusztrálja. 

Az ingyenes juttatások kezelése a társasági adóban című cikk összefoglalja a visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatásra, juttatásra, térítés nélkül átadott eszközre, térítés nélkül nyújtott szolgáltatásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és azok hatását a társaságiadó-alapra. Az adóalanyok által nyújtott ingyenes juttatás elszámolása, adózása függ attól, hogy ki a támogatás nyújtója, illetve a címzettje – erről is teljes körűen tájékozódhat.

2016 végén Magyarország is csatlakozott az OECD égisze alatt kialakított, az országonkénti jelentések cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti multilaterális megállapodáshoz. A BEPS-projekten alapuló többoldalú megállapodás szorosan illeszkedik az OECD gazdasági világválság utáni normaalkotási munkájához, amelynek keretében a korábbiakban számos joghatóság elkötelezte magát a pénzügyi számlainformációk automatikus cseréje mellett, ezen túl az Európai Unió tagállamaiban megindult a feltételes adómegállapítások hatóságközi cseréje, illetve – jövőbeni standardként – lehetőség nyílik majd a tényleges tulajdonosra vonatkozó információk cseréjére is. További részleteket a lap Országonkénti jelentések cseréje az adóügyi átláthatóság növelése érdekében című írásából tudhat meg.

A munkahelyek megőrzése, a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése, valamint a foglalkoztatói terhek csökkentése érdekében a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmény rendszere folyamatosan változik. A szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmények című cikkben az új kedvezmények bemutatása mellett az Adó szaklap összefoglalja azokat a szabályozásban bekövetkezett változásokat, eljárási szabályokat, amelyek a kedvezmények 2016-os, illetve 2017-es érvényesítéséhez szükségesek.

Az Adó szaklap legfrissebb, 2017/6-os számát itt rendelheti meg.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.