Itt a pénztárgépcsere végleges határideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014. december 31-ig van lehetőségük azon vállalkozásoknak működtetni régi pénztárgépüket, akik számára az NGM-rendelet a későbbi bevezetési határidőt írta elő. A második körös online pénztárgép bevezetésre vonatkozóan bizonyos, hogy a kötelezettek nem számolhatnak további határidő-hosszabbítással.


Idén augusztus 31-ét követően – egy évvel az eredetileg gondolt meghosszabbított végleges határidő után – a vállalkozások már csak online pénztárgépet használhatnak, olvasható az NGM július végi közleményében.
Ma már kicsit nehezen idézzük fel, pedig nem is volt annyira régen, amikor 2012 októberében a kormány bejelentette, hogy elektronikus pénztárgéprendszert kíván bevezetni a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Az azóta eltelt majdnem két évben a rendszer bevezetését számos kétség, akadály, és határidő-hosszabbítás kísérte.

A többszöri határidő eltolások fő okaként a kínálati oldalon jelentkező anomáliákat, kezdve az engedélyek kiadásának késedelmétől, a kínálati oldalon jelentkező pénztárgéphiányt, a forgalmazók felkészületlenségét említhetnénk.

A törvény szerinti végleges határidő ugyan már 2014. április 30-án lejárt, azonban a revizoroknak eddig megvolt a mérlegelési joguk, hogy eldöntsék, az adózó mindent elkövetett-e annak érdekében, hogy beszerezze az új pénztárgépét. Eddig több mint 148 ezer online pénztárgépet kapcsoltak rá a NAV rendszerére.

A Pénztárgép Munkabizottság július végi egyeztetése arra a következtetésre jutott, hogy a forgalmazók megfelelő készletállománnyal rendelkeznek ahhoz, hogy augusztus 31-ig minden erre kötelezett vállalkozás, amely még nem tette meg, beszerezze online pénztárgépét.

A revizorok elmúlt időszaki tapasztalatai alapján sokan próbálták kitolni a bevezetés határidejét azzal az érveléssel, hogy ők mindent megtettek a beszerzés érdekében, de mégsem érkezett még meg az online pénztárgépük. A rendszert kijátszani igyekvő vállalkozások nem vették át a pénztárgépet, nem fizették be az előleget, vagy egyszerűen visszamondták a megrendelést és új forgalmazó után néztek.

A most kiadott közlemény alapján szeptember 1-től a revizoroknak megszűnik a mérlegelési jogkörük, a vállalkozások már nem hivatkozhatnak a beszerzés nehézségeire. Amennyiben az adózó szeptember 1-jét követően is elmulasztja az átállást, úgy egymillió forintig terjedő bírsággal és 12 nyitvatartási napra vonatkozó elzárással sújthatja az adóhatóság, amit azért is érdemes komolyan venni, mert az adóhatóság biztosan nem lesz elnéző.

Fontos megjegyezni, hogy az e-pénztárgép-rendszer bevezetésének következő határideje is egyre jobban közeledik. 2014. december 31-ig van ugyanis lehetőségük azon vállalkozásoknak működtetni régi pénztárgépüket, akik számára az NGM-rendelet (48/2013. (XI. 15.) NGM-rendelet) a későbbi bevezetési határidőt írta elő.

Azzal, hogy a forgalmazóknak sikerült utolérniük magukat, joggal feltételezhetjük, hogy a második körös bevezetésre vonatkozóan – ha lesz is határidő-hosszabbítás – biztos, hogy a kötelezettek nem számolhatnak hasonlóan elhúzódó jóindulattal a hatóságok részéről.

Áfa törvény és számlázás szabályainak gyakorlati alkalmazása

Ízelítő a tematikából:

  • Gyűjtő számla
  • Számla korrekciók szabályai
  • Az adóalap meghatározása, valamint az adóalap utólagos csökkenésének esetei és elszámolása
  • A külföldi fizetőeszközben kifejezett ellenértékes ügyletről kibocsátott számla sajátossága

Előadó: Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV

Bővebb információ és jelentkezés>>

A bejegyzés szerzője dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM Hungary adómenedzsere. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.