Itt az adóparadicsomok feketelistája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhét ország került fel az adóparadicsomokról összeállított közös feketelistára, amelyet kedden fogadtak el az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek brüsszeli tanácsülésén.


„Elfogadtuk a listát azon országokról, amelyek nem lépnek fel kellő hatékonysággal az adóelkerülés ellen” – jelentette be Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter az ülés szünetében.

A feketelistán többek között Bahrein, Barbados, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Grenada, Guam, Mongólia, Namíbia, a Marshall-szigetek, Panama, Saint Lucia és Tunézia is megtalálható, amelyek az EU közlése szerint közel egy év párbeszéd után sem voltak hajlandók együttműködésre.

Emellett egy úgynevezett szürkelistát is összeállítottak, ezen negyvenhét olyan ország szerepel, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályozását az uniós normákkal. További nyolc államot februárban fognak értékelni, tekintettel arra, hogy nemrégiben komoly károkat szenvedtek a rajtuk átsöprő hurrikánok miatt.

Azt egyelőre nem tudni, milyen szankciókra számíthatnak majd az együttműködést elutasító országok, de korábban az ezekbe irányuló uniós források befagyasztásáról is szó volt, viszont ebben a kérdésben még nem sikerült megállapodni.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Az Európai Bizottság tájékoztatni fogja az államokat arról, mit kell tenniük ahhoz, hogy lekerüljenek a listáról. Mint közölték, a brüsszeli testület szorosan figyelemmel fogja követni a fejleményeket, és legalább évente egyszer értékelést fog készíteni.

Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos komoly előrelépésként értékelte a dokumentumot, ugyanakkor rámutatott, ennyi még nem elegendő ahhoz, hogy az adóelkerülést világszerte felszámolják. Növelni kell a nyomást az országokon, a lista elfogadását szankcióknak kell követniük, a szürkelistán szereplő államoknak pedig mielőbb hitelt érdemlően eleget kell tenniük a vállalásaiknak – nyilatkozott Moscovici, kiemelve, hogy „senki nem kaphat szabad utat”.

„Nincs értelme ilyen listát készíteni, amennyiben nem kísérik büntetőintézkedések” – vélekedett Bruno Le Maire.

Luxemburgi kollégája, Pierre Gramegna viszont ezzel nem értett egyet, szerinte „nem kellene alábecsülni egy hasonló feketelista hatékonyságát”.

Az eljárásban több mint kilencven országot vizsgáltak, a bírálók szerint azonban a tagállami kormányok képviselőit tömörítő tanács annyira felvizezte az Európai Bizottság által javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen állama sem kerülhetett fel a listára.

Az Oxfam múlt héten saját listával állt elő az adóparadicsomokról, amelyre négy uniós tagállam, Hollandia, Írország, Luxemburg és Málta is felkerült. A nemzetközi civil szervezet arra figyelmeztetett, hogy a hivatalos dokumentumból a politikai nyomásgyakorlás miatt valószínűleg több ország ki fog maradni.

Az EU több tagállamában is léteznek hasonló feketelisták, ezek azonban országról országra eltérnek, ami rendkívül megnehezíti a közös uniós fellépést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).