Jogeset: egy, vagy több ügylet az áfában?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan lehet áfa szempontból minősíteni egy számítógépes program értékesítést? Az RSM Blog írása.


A C-41/04. sz. Levob-ügy

A tényállás

A hollandiai székhelyű Levob Verzekeringen BV („Levob”) biztosítási tevékenyéggel foglalkozott. A társaság 1997-ben szerződést kötött az amerikai Financial Data Planning Corporation („FDP”) céggel.

A felek az alábbiakban állapodtak meg: informatikai program használata, a software adathordozón történő értékesítése, valamint a program átalakítása a Levob igényeinek megfelelően (biztosítási szerződések feldolgozásához). A program beszerzéséért, majd ezt követő – a Levob igényeinek megfelelő – átalakításáért a partnerek külön árat kötöttek ki.

A Levob álláspontja szerint az informatikai program értékesítése és átalakítása több adóztatandó ügyletnek minősült, ezek közül az első termékértékesítés volt. A holland hatóságok ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a Levob által igénybevett ügyletek egységet képeztek, mégpedig, mint szolgáltatásnyújtás.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>

Az Európai Bírósághoz feltett legfőbb kérdés

Áfa szempontból miként kell minősíteni egy olyan számítógépes program értékesítést, aminek keretében két külön árat határoznak meg: egyfelől az eladó által kifejlesztett program beszerzésére adathordozón, másfelől a program vevő igényeinek megfelelő későbbi átalakítására?

A döntés

Az EB ismét a hatodik áfa irányelv 2. cikkely (1) bekezdéséből indult ki. Kifejtette, az ügyletek annyira szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy azok gazdasági szempontból objektíve egyetlen egységet alkotnak. A tranzakciók célja ugyanis az, hogy a számítógépes software-t a Levob igényeinek megfelelően alakítsák ki.

Tehát az ügylet valós gazdasági tartalmával ellentétes, ha azt mondjuk, hogy két külön ügylet történt: először a fogyasztó az eladótól megszerezte adathordozón a programot (ami ekkor gazdasági tevékenysége szempontjából még semmilyen használati értékkel nem rendelkezett), majd külön elvégeztette a testreszabási munkákat.

Ezért a szoftverek értékesítése adathordozón, valamint az ahhoz kapcsolódó, testreszabásra irányuló szolgáltatásnyújtás egységes szolgáltatásnyújtásnak minősül, feltéve, hogy az átalakítás nem csekély, vagy járulékos jellegű, hanem döntő jelentőségű. Ilyennek tekinthető a program átalakítása akkor, ha annak mértéke, költsége, időtartama, vagy maga az átalakítás meghatározó szerepet játszik abban, hogy a vevő a saját igényeinek megfelelően tudja használni a programot.

A konklúzió

A döntésben az EB a korábbi Card Protection Plan (C-349/96. sz.) ügyben hozott ítéletében foglalt elveket finomította tovább. Az eset alapján az összetett ügyletek jellemzői az alábbi, nem teljeskörű, illetve konklúzív felsorolásban foglalhatók össze:

  • A termék (adathordozón lévő software) értékesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó, a termék átalakítására/testreszabására irányuló szolgáltatásnyújtás egységes szolgáltatás, ha az átalakítás nem csekély/ járulékos jellegű, hanem döntő jelentőségű.
  • Az átalakítás döntő jelentőségű, ha mértéke, költsége, időtartama, vagy maga az átalakítás meghatározó ahhoz, hogy a vevő a saját igényeinek megfelelően tudja használni a terméket (informatikai programot).
  • Döntő jelentőségű átalakításkor egységes szolgáltatásnyújtás valósul meg akkor is, ha a termék (adathordozón lévő software) értékesítésére és átalakítására külön árat állapítottak meg.

A bejegyzés szerzője Sztankó Dániel, az RSM DTM Hungary pénzügyi képviseleti csoportvezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.