Jövőre bekötik a cégeket a NAV-hoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb, feketegazdaság elleni intézkedés lép életbe nemsokára,  a jövő év közepén ugyanis bekötik a cégek számlázását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, írja a Magyar Idők.


Jövő júliustól minden olyan számla adatai beérkeznek majd elektronikus úton, amelyek százezer forintnál nagyobb összegű adót tartalmaznak – mondta a Magyar Idők kérdésére a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára, Tamásné Czinege Csilla.

 

Az elektronikus számlázás majd összekapcsolódik a közúti áruforgalmat szintén elektronikusan ellenőrző rendszerrel. Utóbbi, vagyis az ekáer arra alkalmas, hogy az idehaza közlekedő teherautók útját nyomon kövessék, a szállítmányokról információt szerezzenek.

Az intézkedés révén a jövőben hatalmas mennyiségű információ érkezik majd a NAV-hoz, ezért a hivatalnál már most készülnek jövő júliusra, és fejlesztik a hatóság informatikai rendszereit, olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).