Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb a csok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék – olvasható a Duna House saját adataira vonatkozó, 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.


A közlemény szerint a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek alapján országszerte a lakáshitelt kérők 15,5 százaléka csokot is igényelt lakáscéljai eléréséhez az év első három hónapjában.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki kifejtette: a területi egyenlőtlenségek azzal magyarázhatóak, hogy a vidéki területeken a kedvezőbb lakásárak miatt a csok nagy részt fedez az ingatlan árából, így a felvételi hajlandóság is emelkedik.

[htmlbox art_tukor]

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján idén márciusig 72 ezer család csok-kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami meghaladja Magyarország éves GDP-jének a 0,5 százalékát.  

Benedikt Károly arról is beszámolt, hogy a Duna House hálózatában az ingatlanvásárlók 30 százaléka vesz igénybe finanszírozást az otthonteremtéshez. A társaság átlagosan 11,5 millió forint értékű hiteleket közvetít Budapesten, amely egy átlagos fővárosi, 35 millió forintos ingatlan tranzakció 32 százaléka. Vidéken a Duna House átlagosan 7,5 millió forintos hitelösszeget folyósít, ami egy átlagos 15 millió forintos ingatlanárnak az 50 százaléka – ismertette az elemző.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.