Kétmilliárd áfát csaltak el alumínumtömbökkel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést a NAV a Heves Megyei Főügyészségnél – adta hírül honlapján az adóhatóság.


Befejezték a nyomozást a NAV miskolci pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek az ügyében, amelynek tagjai alumínium tömbök kereskedelmével kétmilliárd forint áfát csaltak el. 

A Miskolc környéki elkövetők a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem folytató szlovákiai és magyarországi székhellyel rendelkező cégeket használtak. A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket az elkövetők cégeinek telephelyén raktározták, miközben az árut papíron utaztatták, azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikálisan sosem volt a birtokukban.

A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint kétmilliárd forint áfát csaltak el.

 

Az okozott adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.

Költségvetési csalás miatt tizenhét gyanúsítottnak kell felelni; továbbá a láncolatban használt cégek alapítása és átírása kapcsán öt ügyvéddel és a strómanként szereplő tizenhárom ukrán állampolgárral szemben javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).