Kirúgták a román adóhatóság elnökét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leváltotta kedden Mihai Tudose román miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt – jóllehet maguk az adók is csökkentek.


A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Calugareanu váltja az adóhatóság élén. Stan menesztése nem volt váratlan, hiszen a kormányfő már két hete jelezte, elégedetlen az államháztartási bevételekkel, illetve az adóhatóság tevékenységével.

Az Agerpres hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak, két hét határidőt adott a miniszterelnök Stannak, hogy mutasson be egy tervet, amely a költségvetési bevételek növelését és a hatékonyabb adóbehajtást eredményezheti, de ezt nem tette meg, ezért váltotta le.

Tudose főleg amiatt volt elégedetlen, hogy az első fél évben csökkentek az általános forgalmi adóból származó bevételek annak ellenére, hogy az első negyedévben 5,7 százalékkal nőtt a román gazdaság és a kiskereskedelmi forgalom volumene is 8 százalékkal bővült.

 

A román hatóságok az elmúlt két évben több lépcsőben csökkentették az áfát, amely 24 százalékról 19 százalékra mérséklődött, illetve kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes áfát valamennyi élelmiszerre és a közétkeztetésre.

Ezzel párhuzamosan a közszféra bérei és a nyugdíjak is gyors ütemben emelkedtek. Ezért a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, valamint Klaus Iohannis román elnök többször figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartási hiány túllépi a bukaresti kormány által vállalt GDP-arányos 2,98 százalékos deficitet.

Az első öt hónapban a román államháztartási hiány a GDP 0,27 százalékát tette ki, míg tavaly ugyanebben az időszakban a 0,1 százaléka volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).