Kisokos az eSZJA-ról: így kell adót fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az szja-fizetés módozatait, a visszaigénylés lehetőségeit, a korábbi túlfizetés beszámításának formáit ás a részletfizetés lehetősgét tárgyaljuk sorozatunk utolsó előtti részében. A NAV eSZJA-tájékoztatójából szemzgetünk.


A 2017-es szja-bevallás elkészítésével egyidejűleg a fizetendő adót be is kell fizetni, méghozzá szintén legkésőbb május 22-én.

A NAV tájékoztatójából kiderül: a bevallási tervezet adófolyószámla-egyeztetést nem tartalmaz, vagyis ha valakinek túlfizetése van, és szja-t is fizetnie kell, akkor módosítania kell a bevallási tervezetet és például a 74. sor hozzáadásával („Az adózó által befizetett adóelőleg, adó” mező) fel kell tüntetnie az év közben már befizetett szja (adóelőleg) összegét. A bevallással egyidejűleg fizetendő adó sorában (79. sor) mutatkozó összeg ezzel együtt csökken, csakúgy, mint az adófolyószámlán mutatkozó túlfizetés összege. Ügyfélkapus hozzáférés nélkül mindet írásban, a 17SZJA bevallás benyújtásával kell megtenni – szintén május 22-ig.

Az adóbevallás tervezetének módosításával részletfizetés is kérhető. A módosításra megnyitott bevallási tervezetben az „Átvezetési és kiutalási kérelem, részletfizetés, visszaigénylési adatok, egyenlegek” menüpont alatt, a 81. sor „Nyilatkozom, hogy az együttesen 200 ezer Ft-ot meg nem haladó személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségemre az esedékességtől számított, legfeljebb hat hónapon keresztül egyenlő részletekben történő pótlékmentes megfizetést vállalom. (A választott időtartam – 2, 3, 4, 5 vagy 6 hónap)” alatt megjelenő kódkocka kitöltésével adhatja meg a részletek számát. Ha a postai úton megküldött bevallási tervezetben foglaltakkal egyetért, akkor a bevallási tervezet mellékleteként megküldött „Adóbevallási tervezetet kiegészítő nyilatkozat” (C) blokkjában jelölheti a részletfizetés választását.

[htmlbox art_tukor]

 

A NAV emlékeztet: a visszatérítendő adót a visszaigényléshez szükséges adatok beérkezésétől számított 30 napon belül kell kiutalnia.

Amennyiben a magánszemély a visszaigénylésre vonatkozó adatokat a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig nem nyújtja, a NAV nem utalja a visszaigényelhető adót; azt a magánszemély külön kiutalási kérelem benyújtásával kérheti. Az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek esetében a 30 napos kiutalási határidőt a bevallási tervezet online felületen történő jóváhagyásától, vagy módosításától kell számolni. A bevallás kiegészítésekor az „Összes mező”— „”Átvezetési és kiutalási kérelem, részletfizetés, visszaigénylési adatok, egyenlegek” — „Visszaigénylési adatok” menüpontokon keresztül hozzáadhatóak azok a mezők, amelyek kitöltésével kezdeményezhető a visszaigényelhető adó kiutalása. A megjelenő mezőkben be kell jelölni a Teljes visszaigényelhető összeg/összegek visszakérésének opcióját, majd meg kell adni a postázási címet vagy a bankszámlaszámot.

Papír alapon a folyamat a következő: a bevallási tervezettel együtt postázott űrlapon legkésőbb május 22-ig nyilatkozni kell arról, hogy az adózó a visszaigényelhető adó kiutalását mely számlaszámra vagy postacímre kéri. A 30 nap ezen nyilatkozat beérkezésétől számít. Amennyiben a fenti határidőig a magánszemély nem küldi vissza a nyilatkozatot, úgy utólag a 1817 jelű nyomtatványon lehet kérni az adótöbblet kiutalását.

A NAV tájékoztatása szerint szja-t a következő módokon lehet fizetni:

  • az online felületen (e-SZJA portálon) bankkártyás fizetéssel;

  • lakossági folyószámláról átutalással, melynek során a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adószámát vagy adóazonosító jelét. (NAV Személyi jövedelemadó magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számla: 10032000-06056353);

  • a NAV ügyfélszolgálatain POS terminálon keresztüli bankkártyás befizetéssel;

  • ügyfélkapun keresztül, az eBEV portálon történő adószámla lekérdezéshez kapcsolódóan VPOS fizetéssel;

  • készpénz-átutalási megbízással, azaz csekken, amit a CSEKK formanyomtatványon, bármelyik NAV ügyfélszolgálaton/kirendeltségen, illetve telefonon a NAV Általános Tájékoztató Rendszerén keresztül a 1819-es telefonszámon igényelhet.

    [htmlbox gdpr_komm]

     

     

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).