Kiva-kalkulátort indított az NGM


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiva-kalkulátort indított, és összegyűjtötte az új adóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a kormányzati portálon a nemzetgazdasági tárca.


A kormány döntése értelmében az Országgyűlésnek december 7-én javasolt módosítások alapján az új adó hatálya alá december 1-jétől január 15-ig lehet bejelentkezni a NAV-nál. Az Országgyűlés döntésének függvényében lehetőség nyílik a kisvállalati adóalanyiságot megelőzően keletkezett elhatárolt veszteség felhasználására, továbbá a kisvállalati adóalanynak a korábban beszerzett tárgyi eszközök tekintetében lehetősége nyílik a számított nyilvántartási értékkel 10 év alatt, egyenlő részletekben csökkenteni a pénzforgalmi szemléletű eredményét.

A fentieken túlmenően a pályakezdő, a tartós munkanélküliség után munkába álló és a gyesről visszatérő munkavállalók után a kisvállalati adó alapja a foglalkoztatás első két évében a kedvezményezett munkabérének havi összegével, de havonta legfeljebb 100 ezer forinttal csökkenthetővé válik.

A pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a vállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől – írja közleményében az NGM.

A kalkulátor itt érhető el.

Az RSM DTM katát, kivát, evát és taót összevető kalkulátorát itt találja.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.