Komoly nehézségek a NAV online felületén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A papír alapú bevallás benyújtását követően még heteken keresztül lehetőség volt az online felület módosítására is, ezért úgy tűnik, hogy az információk csak lassan futottak össze a NAV rendszerében. Az online bevallás tervezet módosítása összességében meglehetősen nehézkes volt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.


Az adóhatóság 2017 óta elkészíti a magánszemélyek adóbevallásának tervezetét a rendelkezésére álló adatok alapján. Azokban az esetekben, amikor az adózónak a munkaviszonyon túl is volt bármilyen egyéb jövedelme, vagy kedvezménye, akkor a bevallási tervezetek mindenképpen kiegészítésre szorultak annak érdekében, hogy az adózó ne essen el különböző kedvezményektől. Önkéntes pénztárba történő befizetés esetén legalább a pénztár kiválasztása szükséges volt.

Komoly gondot okozott az is, hogy a külföldi munkáltató magyar alkalmazottjánál – ahol havonta kellett kitölteni és beküldeni az „08INT” nyomtatványt –, nem kerültek be az adatok a bevallási tervezetbe. Ennek oka valószínűleg az, hogy ezen a nyomtatványon csak a járulékok összege jelenik meg, a személyi jövedelemadó befizetés pedig csak az adófolyószámlán, bár az alapja mindkettőnek ugyanaz az összeg.

„Összességében elmondható, hogy a bevallási tervezet online módosítási lehetőségei meglehetősen korlátozottak és nehézkesek voltak” – mondta el Mitrik Kornélia a Crowe FST bérszámfejtési és expat szolgáltatások igazgatója. A szakember szerint komoly anomáliát okozott az adózóknak, hogy az online felület nem vált módosíthatatlanná a papíron benyújtott bevallás feldolgozása után, vagyis úgy tűnik, hogy az információk lassan futottak össze.

[htmlbox art_tukor]

 

A családi adókedvezmény feltüntetése kapcsán gyakori hiba volt, hogy a tervezetben lemaradt a január hónap, de olyan esetek is előfordultak, amikor csak a januártól – áprilisig tartó időszakra volt meg a kedvezmény, az év többi részére viszont nem, miközben a munkáltatói igazoláson a teljes évi kedvezmény szerepelt. Ezek az adminisztrációs hibák egy gyerek esetén havi tízezer, de háromnál már százezer forint kiesést jelentenek.

Aki nem módosította a NAV tervezetét, annak május 22-ével véglegessé vált a bevallása. Vannak olyan esetek is, amikor a tervezet azért nem lesz végleges, mert az adóhatóság további adatokat vár az adózótól. „Ennek hiányában május 22-e után is benyújtható a bevallás, bár ilyenkor érdemes ezzel egyidejűleg igazolási kérelmet is benyújtani a késedelem magyarázatával” – mondta el Mitrik Kornélia. A Crowe FST szakembere hozzátette: amennyiben véglegessé vált a bevallás anélkül, hogy az adózó módosította volna, a későbbiekben a bevallást önellenőrzéssel is lehet módosítani, ha kiderül, hogy abban nem szerepelt minden adat.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.