Környezetvédelmi Termékdíj: hiányos a törvénymódosítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. június 1-i hatállyal módosult a Környezetvédelmi Termékdíjról szóló törvény  A tervezettel ellentétben csak egy leszűkített csomag született, mert a módosítás sajnos csak a legfontosabb dolgokra reagált. A RSM DTM blogja ismerteti a részleteket.


A kormányrendelet módosítására a korábbi Környezetvédelmi Termékdíj törvény módosítása miatt volt szükség, mivel az nem követte a korábbi törvényi szintű jogszabályi változtatásokat. A nyilvánvalóan szükséges módosítások mellett azonban sokan vártak olyan változtatásokat is, amelyek megkönnyíti a gazdálkodók mindennapi életét. Ezek közül sok szerepelt a tervezetben, azonban korántsem mindegyiket fogadták el végül.

Sokan várták, hogy a visszaigénylés kapcsán módosul a számlán való feltüntetési kötelezettség. Jelenleg üzleti érdekeket is sérthet, ha a visszaigénylés feltételeként előírt számlazáradékban az összes kormányrendeletben felsorolt adatot feltüntetik. Az elmúlt években így megnehezedett a környezetvédelmi termékdíj visszaigénylése, és sokan remélték most, hogy a jogalkotó rendezi ezt a helyzetet. Sajnos ebben a témában nem történt változtatás.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

Az újrahasználható csomagolószerek tekintetében sem úgy módosították a kormányrendeletet, ahogyan az a tervezetben szerepelt, azaz hogy 2012. január 1-ig lehessen visszamenőlegesen regisztrálni az újrahasználható csomagolószereket. Ezen változtatás elmaradása miatt sajnos így egy anyagot csak onnantól kezdve lehet figyelembe venni újrahasználható csomagolószerként, amikortól az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség nyilvántartásba vette. (Egyébként 2008-tól 2011. december 31-ig az akkor hatályos jogszabályok megengedték az újrahasznosítható csomagolások visszamenőleges bejelentését.)

Módosult a számlán való feltüntetés szövege nyilatkozat adása és kiskereskedelmi értékesítés esetén. Emellett a termékdíj-átvállalások kapcsán korábban megjelent új átvállalási lehetőségek miatt (bizonyos átvállalási esetekben) precízebb nyilvántartási követelményeket fogalmaz meg az új kormányrendelet.

Fontos tudni, hogy a Csomagolószer Katalógusban egyes termékek vámtarifaszámai módosultak. Új termék nem került be, de precízebb kivételszabályok kerültek meghatározásra. A CsK kódokat is módosították a Környezetvédelmi Termékdíj törvényvonatkozó változásainak megfelelően.  A Kormányrendelet pontosította a tarifaállapotokat: eszerint a vámtarifaszámokat a 2010. január 1-én hatályos Kombinált Nómenklatúra alapján kell meghatározni. Fontos könnyítés, hogy míg az átvállalási szerződések esetében a CSK kódjait eddig teljes terjedelmükben fel kellett tüntetni, ezután elegendő lesz az első három számjegy. Ez az átmeneti időszakban volt probléma.

Egy fontos és jelentős jogértelmezést azonban már kormányrendelet szintjén is felvállalt a jogalkotó. Minden környezetvédelmi termékdíj átvállalót kötelezettnek tekinti a kormányrendelet, azaz minden átvállalótól újra át lehet vállalni a termékdíjat. Ez azért fontos, mert eddig az értékesítési láncolatba mindösszesen csak egy kereskedőt engedett be a szabályozás, így az átvállalási lánc hossza korlátozott volt. Most azonban elméletben végtelen hosszú lehet már a termékdíj átvállalási lánc.

Egyes termékleírások, definíciók kapcsán is szükséges lett volna változtatásokra. Emellett a kereskedelmi csomagolás és a reklámhordozó papírok esetében is jó lett volna még pontosítani a szabályozást. A saját célú felhasználás eseteit is jobban leírhatta volna a jogszabály, mert jelenleg ez a terület sok esetben megfoghatatlan. Végül a CsK kódjainak bonyolult rendszerét is felhasználóbarátabbá tehette volna akár már a mostani változtatás is.

A bejegyzés szerzője Ágoston Péter, az RSM DTM Hungary Zrt. nemzetközi adóképviseleti vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).