Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 1848. évi áprilisi törvényeket követően a kinevezett független magyar kormánynak a legsürgetőbb teendője az ország működőképességének biztosítása és fenntartása volt. Ennek alapja – akkoriban ezzel tisztában voltak az ország felelős vezetői – a gazdasági alapok biztosítása, a pénzügyi feltételrendszer megteremtése volt. Szinte a semmiből kellett előteremteni forrásokat, fizetőeszközt, költségvetést, adórendszert.
Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, mentsék meg a hazát! e percznek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magamat, mintha isten kezembe adta volna a tárogatót, melly felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba sűllyedjenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre éledjenek. Uraim! így áll e perczben a nemzet önök kezében. És isten kezükbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezükbe adta a nemzet halálát is.
(részlet Kossuth Lajos1848. július 11-i országgyűlési felszólalásából)
A mohácsi vészt követően a királyi Magyarország pénzügyeit a bécsi udvari kamarának alárendelt Magyar Pénzügyi Kamara látta el. Magyarországnak nem volt önálló pénzneme, az osztrák pénzjegyek voltak forgalomban, de ezek elfogadottságát igencsak meghatározta az 1811-es és 1816-os devalváció, amikor a bankjegyek értéke a névérték 25-40 százalékára esett. Mindenki arra törekedett, hogy vagyonát a valós nemesérctartalommal bíró, értékálló érmékben tartsa, így viszont az ezüstpénzek is eltűntek a forgalomból. Az aprópénzhiány a szabadságharc végéig állandósult, ennek következményeként „külön árfolyama” alakult ki az ezüst aprópénznek és a nagyobb címletű papírpénzeknek.
A Batthyány-kormány lényegében üres államkincstárat örökölt, nem volt az országnak költségvetése, hiányzott a pénzügyeket kezelő, végrehajtó államapparátus. A március 15-i 12 pont viszonylag gyorsan kodifikálásra került, az országgyűlés elfogadta az úgynevezett áprilisi törvényeket (ezeket az uralkodó is aláírta!), ezek keretet adtak ugyan egy modern adórendszer bevezetésére, de ennek megalkotása még váratott magára.
Kossuth 1848. július 18-i országgyűlési beszédében a következőt mondta erről: „tárczám átvételekor mind össze 506,015 frt. 24 2/4 kr. találtatott az ország kincstárában”.
Összefoglalva, tehát Kossuth Lajosnak, mint pénzügyminiszternek a következőket kellet igen rövid időn belül megvalósítania:
költségvetés készítése és elfogadtatása 1848 hátralévő részére és 1849-re,
a költségvetés finanszírozási igényének biztosítása;
adótörvények előkészítése és elfogadtatása;
nemzeti valuta megteremtése;
az előzőeket előkészítő és végrehajtó intézményrendszer felállítása, személyi állományának biztosítása.
A Pénzügyminisztérium megalakulása
Első lépésként – természetesen – a szervezteti és személyi hátteret kellett megteremteni. Az új intézmény 1848. május 1-jén kezdte meg működését a budai vár területén lévő épületben (amelyben korábban a Magyar Pénzügyi Kamara is működött).
A Pénzügyminisztérium épülete 1848-49-ben
Kossuth államtitkárnak a kiváló pénzügyi szakembert, Duschek Ferencet (1797-1873) kérte fel, aki korábban a Magyar Pénzügyi Kamara vezetője volt. Érthető módon Kossuthnak kevés ideje volt a napi gyakorlati teendők intézésére, ezért Duschek viszonylag könnyen elérte, hogy a személyi állomány túlnyomó része a korábbi Kamarából kerüljön át a minisztérium személyi állományába. Ennek a későbbiekben súlyos következményei lesznek még!
A Pénzügyminisztérium átvette a magyar kincstár hatáskörébe tartozó ügyeket, a kincstári és koronajavak, a pénzverdék, bányák, harmincadok, vámok, díjak és adók kezelését.
A minisztérium induló létszáma 414 fő, amelyben a kiszolgáló személyzet is benne foglaltatik.
Hat fontosabb szervezeti egységet tartalmazott:
I. Só és pénztári osztály,
II. Állodalmi javak osztálya,
III. Bányászati osztály,
IV. Adói osztály + Számvevőség,
V. Országos főszámvevőségi osztály
VI. Só és harmincad csempészeti ítélőszék.
Ezen kívül természetesen iktatással, irattárazással, egyéb működtetéssel foglalkozó részlegek is létrejöttek.
Megállapítható, hogy az akkori viszonyoknak megfelelő, jól átgondolt szervezeti struktúrát hoztak létre.
A kormányzati intézkedéseket közzé tevő Közlöny 1848. június 8-ától jelent meg, szinte naponta. Közzé tették a döntéseket, intézkedéseket, az országgyűlési jegyzőkönyveket (ne feledjük, Kossuth szerepét Országgyűlési Tudósítások megjelentetésében), de tudósítottak a legfontosabb hazai és külföldi hírekről, a csatákról, tartalmazott felhívásokat, hirdetményeket, illetve tételes ismertetést a hadsereg részére felajánlott pénz- és dologi segélyekről.
Kossuth 1848. szeptember 12-ig töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, őt követte Batthyány Lajos minisztersége, utána november 28-ától Duschek Ferenc vezette az intézményt államtitkárként, miniszteri rangban, majd a Szemere-kormányban kinevezett miniszterként működött 1849 május 2-ától egészen a szabadságharc bukásáig.
Duschek – mint utóbb világossá vált – végig kitartott császárhűsége mellett, nem kis része volt abban, hogy az ország nemesfémtartaléka 1848 végén, a főváros kiürítésekor az osztrákok kezébe került. Ennél is jelentősebb volt a magatartása 1849 augusztusában, amikor Kossuth utasítása ellenére megadta magát az osztrákoknak, azzal a felszólítással, hogy „aki akarja, kövesse”. Mindenki követte. Duschek nem csak hogy megadta magát, hanem átadta a félmillió forint értékű megtakarított nemesfémet, a kormány teljes irattárát és a hadikincstárat is. Duscheket ezt követően rövid fogságra ítélték, de a fennmaradt iratanyagok szerint teljes mértékben tisztázta magát az osztrák hatóságok előtt.
Finanszírozás, pénzkibocsátás
Az ország működésének pénzügyi fedezete előteremtése érdekében Kossuth már áprilisban tárgyalásokat kezdett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal. Az új bankjegyek nemesérc fedezetét először kölcsönjegyzéssel próbálta előteremteni. 1848. május 23-án felhívta a nemzetet kamatos kincstári utalványok jegyzésére, melyek 50 és 100 forintos címletűek voltak, 3, 6, 9 és 12 havi lejárattal, és 5 százalékos kamatot ígértek. Az utalványok a pénzforgalomba bekerülve később bankjegyként is használatosak lettek, de a kibocsátáskor remélt eredményt nem sikerült elérniük: a tervbe vett összegnek csupán a harmada folyt be belőlük.
50 forintos kamatos kincstári utalvány féléves futamidővel
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal 1848. június 17-én került sor a szerződés megkötésére.
A szerződés alapján a Pénzügyminisztérium 5 millió forintot fog fedezetként letenni aranyban és ezüstben, és ezért cserébe a bank 12 és fél millió forint értékben fog bankjegyeket forgalomba hozni kétforintos és egyforintos címletekben. A nemesfém-fedezet és a bankjegyek arányát tehát 1:2,5-ben határozták meg. A Pénzügyminisztérium a fedezetnek csak egy részét volt képes előteremteni – nagyjából 1,8 millió forint értékben –, így a bankjegykibocsátás is ennek arányában történt meg. A szerződéskötésnek ennél nagyobb jelentőséget adott az, hogy a szerződéssel a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank bankjegykibocsátó bankká alakult át, ezzel önálló magyar jegybank jött létre.
A további pénzkibocsátás érdekében Kossuth 1848. július 11-én tartott nevezetes országgyűlési beszédében kétszázezer újonc és 42 millió forint hitel megszavazását kérte, amit „megadjuk, megadjuk” felkiáltással szavaztak meg a képviselők.
A jegybank 1848. augusztus 13-án hozta forgalomba a Kossuth-bankók első címletét, a kétforintost (színe miatt vöröshasúnak is nevezték).
A ‘piroshasú’ – az első magyar bankjegy
Újabb bankjegyek kibocsátására 1848. augusztus 26-án az országgyűlés 61 millió forintot szavazott meg.
A hiteleket a pénzügyi kormányzat fel tudta venni, de így a további pénzkibocsátásnak már nem volt ércfedezete, mai szóhasználattal az államadósság növekedett meg ilyen módon.
A „vöröshasút” október 6-án követte az egyforintos bankó, a szeptember 1-jei keltezésű ötforintos szeptember 6-án, a százforintos november 7-én, a tízforintos papírpénzek pedig 1849. március 24-én kerültek forgalomba. Mindegyik papírpénzen szerepelt Kossuth Lajos aláírása, pénzügyminiszter jelzéssel, ezért is terjedt el a Kossuth-bankó elnevezés.
Annak ellenére, hogy a bankjegyek nemesfém fedezete hiányzott, a bankjegyek könnyen elterjedtek, sőt népszerűek lettek. Még a megszálló osztrák csapatokat is Kossuth-bankókkal látták el 1848 decemberében, 1849 elején.
A szabadságharc bukását követően viszont a Kossuth aláírásával megjelent bankjegyek a nemzeti érzület jelképévé váltak, tiltották a használatát, az osztrákok összegyűjtötték a bankókat, és több helyen nyilvánosan elégették azokat.
A kormányzat egészen a szabadságharc bukásáig nem szenvedett a pénzeszközök hiányától. A korábban megszavazott 61 millió forintos hitelkeret teljes kihasználása sem volt szükséges (bár Kossuth 90 milliót kért megszavazni). Összességében elmondható tehát, hogy a finanszírozás és a pénzkibocsátás eredményes volt 1848-49-ben.
Költségvetés
Kossuth 1848. július 18-án nyújtotta be jelentését az országgyűlésnek „az ország pénzügyeiről és költségvetési terve az 1848. év második felére és az 1849. évre” címmel.
A javaslat tartalmazta a költségvetést 1848. április 11-e és június 30-a közötti időszakra, külön az 1848-as év második felére, illetve egy nagyvonalúbb költségvetési tervet is előterjesztett az 1849-es évre. Ez utóbbi részletes kidolgozása már a Duschek Ferenc vezette Pénzügyminisztérium feladata lett volna, de a későbbi események miatt erre már nem került sor.
A terjedelmes javaslat megtalálható Kossuth Lajos összes munkáinak XII. kötetében (ld. az irodalomjegyzékben).
A költségvetési javaslatok mai értelemben is korrektnek mondhatóak. Mérlegszerűen tartalmazta a bevételeket és a kiadásokat, a hiány összegét és annak finanszírozását. Ezen túlmenően tárcánkénti költségvetési előirányzatokat is tartalmazott, valamint a fontosabb tételek, összefüggések külön számításokkal való bemutatását, valamint részletes indoklásokat.
Egy újonnan létrejött minisztériumtól – még akkor is, ha a szakemberállomány jelentős része „örökölt volt” – ennek az előterjesztésnek az elkészítése minden bizonnyal emberfeletti erőfeszítést igényelt.
Külön kiemelendő, hogy számos olyan intézkedésre is javaslatot tett Kossuth, amely a megvalósíthatóságot segítette. Ennek részleteibe nem érdemes belemenni, de néhány címet érdemes ezekből felsorolni:
Törvényjavaslat az adótartozások és folyó adó behajtásáról;
Törvényjavaslat a folyó évi November és December hónapokra kivetendő adóról;
Törvényjavaslat a hon eddig adómentes osztályainak (értsd alatta a nemességet és az egyházakat, egyházi személyeket) folyó fél évi adójáról;
Törvényjavaslat a rendkívüli jövedelmi adóról;
Törvényjavaslat a rendkívüli pálinkaadóról;
Törvényjavaslat az ország azon részének, melly ekkorig Erdélynek neveztetett, közadójáról;
Törvényjavaslat az ország folyó félévi közszükségeinek fedezése végett hitel nyitásról.
A 100 forintos Kossuth-bankó
A költségvetés fél évre közel 29 millió forint volt, egész évre 60 milliót tett ki. Bevételi oldalon számolt a hadiadóval (éves szinten mintegy 4 millió forinttal), amelynek kezelési jogát – elvben – megkapta a kormányzat, ugyanakkor ténylegesen csak 1849 nyarán szabályozták, a gyakorlati megvalósításra pedig már nem maradt idő.
Az 1848-as és 1849-es évre összesen 61 millió forint hiánnyal számolt a tervezet, ahogyan erről már volt szó, ennek teljes kihasználására nem volt szükség.
Az előterjesztés az 1849. évi költségvetés nagyvonalú tervezete mellett tartalmazta az 1849-re bevezetendő fő- és mellékadók tervezeteit is. Ezek az adók már a kor fejlettségi szintjének megfelelő polgári társadalom adórendszerét jelentették.
Az országgyűlési vitában elhangzott észrevételekre, javaslatokra Kossuth augusztus 30-án és 31-én – külön a bevételekről és a kiadásokról – adott válaszokat.
Az országgyűlés az előterjesztés túlnyomó részét elfogadta, de az 1849-re bevezetendő új adókat – egyelőre – nem. Túl korai volt erre vonatkozóan Kossuth javaslata.
Az adójavaslatok későbbi sorsáról a következő részben lesz szó.
Irodalom:
Arcanum DVD könyvtár III. Történelem: Kossuth Lajos összes munkái XII. (Arcanum, 2003, Budapest)
Fónagy Zoltán: Szentháromság tér – Pénzügyminisztérium
dr. Földi Józsefné (szerk.): Pénzügyminisztérium 1848-1998 (Pénzügyminisztérium, 1998, Budapest)
Magyarország története – 1848-1890 (Akadémiai Kiadó, 1979, Budapest, 222-225.p.)
Németh György: Szerződés a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal
