Közel 160 milliárd euró áfa maradt a csalóknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyjából 49,4 ezer milliárd forintnak megfelelelő áfabevételtől estek el az uniós országok 2014-ben.


 Az uniós tagállamok 159,5 milliárd euró (nagyjából 49,4 ezer milliárd forint) áfabevételtől estek el 2014-ben, a várt bevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbség még mindig „elfogadhatatlanul magas” – figyelmeztetett kedden az Európai Bizottság.

A 2014-es áfahiány 2,5 milliárd euróval kisebb, mint az egy évvel korábbi, az egyes tagországok között viszont továbbra is hatalmas különbségek mutatkoznak. Az adatok 18 tagállam, köztük Magyarország esetében mutatnak javulást.

A bizottság átal közölt adatok szerint Magyarországon a várt áfabevételek 17,95 százalékát nem tudták beszedni 2014-ben, ami mintegy 2,1 milliárd eurót (651 milliárd forintot) tett ki.

Az áfabevétel-kiesés aránya Romániában volt a legmagasabb, itt a várt bevételek 37,9

százalékát nem sikerült beszedni. A skála másik végén Svédország található, ahol ez 1,2 százalék. Abszolút értékben a legnagyobb bevételkiesést Olaszország könyvelhette el 36,9 milliárd euróval, a legalacsonyabbat pedig Luxemburg 147 millió euróval.

A brüsszeli testület hangsúlyozta: több rövid távú intézkedés is született a probléma orvoslására, a jelentésből azonban kiderült, hogy bár javult a helyzet, valódi előrelépés csak akkor érhető el, ha a „tagállamoknak sikerül megállapodniuk egy egyszerűbb, csalásbiztosabb és vállalkozásbarátabb rendszer kialakításáról”.

„Tagállamaink több tízmilliárd euró bevételtől esnek el, ha nem tudják beszedni a nekik járó áfát. Ez elfogadhatatlan. A jelenlegi rendszer sajnálatos módon nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel az áfacsalás és az áfa hibás kiszámítása problémájának megoldására, és egyértelmű, hogy a számok maguktól nem fognak javulni. Most a tagállamokon a sor, hogy mihamarabb megegyezzenek a bizottság által az idei év folyamán felvázolt csalásbiztos uniós áfarendszer kialakításáról” – írta közleményében Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi uniós biztos.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).