Különadó jön Franciaországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A francia kormány csütörtöki ülésén elfogadta 320 nagyvállalat nyereségadójának rendkívüli megemelését 2017-re, hogy a jövő évi államháztartási hiány a GDP-arányosan három százalék alatt maradjon.


A különadóra azért van szükség, mert az alkotmánytanács október elején alkotmányellenesnek nyilvánította az előző kormányzat által 2012-ben a nagyvállalatokra kivetett osztalékadót. Az adónem érvénytelenítése miatt a jelenlegi kormány mintegy 10 milliárd eurót kénytelen visszafizetni az érintett cégeknek. 

„Gyorsan kellett valamit kitalálni” – mondta csütörtökön Christophe Castaner kormányszóvivő, miután a miniszterek jóváhagyták a kormányülésen a 2017-ben alkalmazandó plusz nyereségadót. Ennek értelmében a megszokott 33,3 százalék helyett az évi több mint egymilliárd eurós forgalmat jegyző cégcsoportok nyereségadója idén 38,3 százalék lesz, a 3 milliárd eurónál nagyobb forgalmúaké pedig 43,3 százalék.

A plusz adóból 5,4 milliárd eurós bevételre számít a kormány, így az érvénytelenített adónem visszatérítésére csak 5 milliárd eurót kell kivenni az államkasszából. 

„Ez volt a választás, vagy pedig az, hogy nem tartjuk be az európai kritériumokat” – mondta Bruno Le Maire gazdasági miniszter, aki szerint ezzel a megoldással a deficit idén a 3 százalékos határ alatt marad, 2,9 százalék lesz. 

Emmanuel Macron államfő elkötelezte magát, hogy nem lépi túl a 3 százalékos plafont azért, hogy visszaszerezze Franciaország hitelét az eurózónán belül, elsősorban a Németországgal folytatott együttműködés érdekében.

Az osztalékadó érvénytelenítése után tucatnyi cég, jelezte, hogy feljelentést tesz az állam ellen, amely szerintük tisztában volt azzal, hogy törvénytelen módon vetette ki az adót, de ez nem zavarta, és behajtotta. 

Az idei rendkívüli nyereségadót viszont a legnagyobb munkáltatói szervezet, a Medef alelnöke, Thibault Lanxade „teljesen igazságtalannak” minősítette. 

Az ügy az előző, szocialista kormányzat és a jelenlegi kormánytöbbség közötti politikai leszámolás tárgya lett, az érintett politikusok egymásra mutogatnak.

A jobboldalról érkezett jelenlegi gazdasági miniszter szerint „állami botrány” az osztalékadó története, ezért a pénzügyi felügyeleti szervtől kérte a felelősök megnevezését. A vizsgálat eredményét november 10-én hozzák nyilvánosságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.