Lázár: nem lesz újabb különadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tervezünk különadót kivetni az útépítő cégekre – mondta a Lázár János a TV2 híradójának. A magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter.


Az Európai Bizottság 500 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósított magyarországi útépítés vizsgálatát rendelte el. Ha szabálytalanságokat talál, akár 100 milliárd forintos bírságot is kiszabhat.

Lázár János a TV2 híradójában úgy nyilatkozott, „az Európai Unió bizottsága vizsgálatot indított Magyarországgal szemben, Magyarország ellen”, melyben 500 milliárd forint értékű útépítéssel kapcsolatban fogalmaz meg kételyeket és aggályokat.

Egyelőre nem tudom megmondani, hogy ennek mi lesz a következménye az 500 milliárdos beruházásban részt vevő útépítő cégekre nézve. A magyar kormánynak elsődlegesen az a célja, hogy megvédje a magyar adófizetőket és megvédje a magyar cégeket. Ezt a védelmet nem tervezzük kiterjeszteni a külföldi cégekre – mondta a politikus.

BIZALMI VAGYONKEZELÉS – lehetőségek és kockázatok

2014. szeptember 9., Budapest

Bizalmi vagyonkezelés – új jogintézmény

Rejtett számviteli aknák az új Ptk.-ban – bizalmi vagyonkezelés okozta számviteli tv. változás

Bizalmi vagyonkezelés adózása, illetékvonatkozásai

Részletes tematika és jelentkezés >>

Szerdán több internetes portál írt egy olyan törvényjavaslatról, amely szerint a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kell megfizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól. A Kormányzati Információs Központ azt írta: a kormány nem tervez különadót kivetni az útépítő cégekre.

A kormány folyamatos egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal, amely jelenleg azt vizsgálja, hogy az érintett közbeszerzésekben résztvevő cégek betartották-e az uniós szabályokat.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).