Lejáró ügyfélkapu-jelszavak: 3 hónap haladék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három hónappal meghosszabbodik azoknak az ügyfélkapus jelszavaknak az érvényessége, amelyek október 1-jén járnának le – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).

A KEK KH tájékoztatása szerint az ügy mögött az áll, hogy 2009-ben egy rendelet megszüntette az ügyfélkapu regisztrációs idejének ötéves érvényességét előíró korlátozást, és ekkor azon hozzáférések esetében, amelyeknél nem volt beállítva a jelszó lejárati ideje, 2011. október 1-jét jelölték meg a jelszólejárat napjául.

A hivatal azonban azt tapasztalta, hogy utóbbiak között mintegy 560 ezer azoknak a hozzáféréseknek száma, amelyek jelszavát mindeddig nem változtatták meg, vagyis azok szombaton, október 1-jén lejártak volna.

Annak érdekében, hogy ezek az állampolgárok továbbra is használni tudják ügyfélkapujukat, a KEK KH meghosszabbítja jelszavuk érvényességét. Így az elkövetkező három hónapban minden érintettnek lehetősége lesz arra, hogy egy jelszómódosítással újabb két évre meghosszabbítsa jelszólejárati időpontját. Minderről e-mailban is értesítést kapnak majd a felhasználók.

Mi a teendő, ha meg akarjuk nézni, meddig érvényes még a jelszavunk? Először meg kell nézni a saját jelszó érvényességének dátumát a következőképpen:

  • A magyarorszag.hu/ügyfélkapu-ra klikkelünk, majd fent a piros betűs „belépésre” kattintva beírjuk a jelenlegi felhasználónevet és jelszót.
  • A belépés után bal oldalon rákattintunk a „saját adatok”-ra, majd legörgetjük az aljáig az adatlapot. Itt megtaláljuk a jelszó érvényességi dátumát.
  • Ha rövidesen lejár jelszavunk, akkor jobbra fent rákattintunk a „beállításokra”, és kiválasztjuk a „jelszóváltás” menüpontot. Itt beírjuk a felhasználónevet és jelenlegi jelszót, majd az új jelszót kétszer elmentjük.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.