Magyar pénzügyőröket tüntetett ki a szlovák adó- és vámhivatal elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Arany érdemérmet adott át Molnár Tamásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai ügyekért felelős helyettes államtitkárának a szlovák adó- és vámhivatal elnöke, elismerve a magyar pénzügyőrök nemzetközi szinten is példaértékű munkáját – közölte az NGM.


A tárca közleménye ismertette, hogy Molnár Tamás mellett Bakai Kristóf ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemzetközi főosztályának vezetője ezüst érdemérmet vehetett át a Nemzetközi vámnap alkalmából a Szlovák Pénzügyi Igazgatás elnökétől.

A szlovák adó- és vámhivatal elnöke a kitüntetés átadásakor kiemelte a magyar-szlovák példaértékű vámszakmai együttműködést, amely – a tisztességes kereskedők és fuvarozók védelme mellett – mindkét állam költségvetését szolgálja – írták.

A közlemény szerint a két ország pénzügyőrei havi rendszerességgel tartanak közös akciókat a szabálysértők kiszűrésére.  

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Tavaly mintegy 60 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett Magyarországon, ennek csaknem 20 százaléka gazdagította a magyar költségvetést, a többi az unió büdzséjébe került – írta az NGM. 

Közölték, hogy a magyar vámhivatal az informatikai fejlesztések területén előkelő helyet foglal el az uniós ranglistán, Magyarországon ugyanis a kiviteli és a behozatali vámkezeléseket majdnem teljes egészében elektronikusan végzik. 

A közlemény szerint a magyar vámszolgálat európai összehasonlításban is kiemelkedő eredménnyel működik, a külső határszakaszok áruellenőrzésében fontos szerepet tölt be. A vámhatóságok feladata sokrétű, kiterjed többek között a terrorizmus elleni küzdelemre vagy az EU-állampolgárok biztonságának és egészségének védelmére a hamis termékek, fegyverek, kábítószerek illegális behozatalának megakadályozásával.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.