Megadóztatja a részfoglalkoztatást Románia


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A román kormány csütörtöki ülésén létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.


A bukaresti kabinet döntését Mihai Tudose miniszterelnök jelentette be, aki közölte: az utóbbi időben túl sok személyt alkalmaznak a központi közigazgatásban a különböző intézmények, aminek véget kell vetni. Leszögezte: senkit nem fognak elbocsátani, hanem felmérik az intézmények valós humánerőforrás igényét, és megpróbálják hatékonyabbá tenni működésüket, hogy a rendelkezésükre álló emberállománnyal is tudják ellátni feladataikat. 

A felmérő bizottságnak a munkáját személyesen a miniszterelnök irányítja. Az állások befagyasztása nem érvényes az oktatásban és az egészségügyben.

A kormány augusztus 1-jétől az adótörvénykönyvet is módosította. Így azok a vállalkozók, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak alkalmazottakat, több társadalombiztosítási járulékot fizetnek majd, mert augusztustól az 1450 lej (97 150 forint) bruttó minimálbér alapján számolják ki az államkasszába befizetendő járulékokat. A törvény hatálya alól kivételt képeznek azok a vállalkozók, akik diákokat vagy maximum 26 éves korú egyetemi hallgatókat, legfeljebb 18 éves korú inasokat, fogyatékosokat vagy nyugdíjasokat foglalkoztatnak pár órában. 

Mihai Tudose szerint a részmunkaidős alkalmazást sok vállalkozó adócsalásra használja.

A kormány által közölt adatok szerint tavaly év végén 1,1-1,2 millió részmunkaidős munkaszerződés volt. 370 ezer aktív dolgozónak csak egy részmunkaidős szerződése volt, illetve 710 ezer személynek 903 lej (60 500 forint) bruttó fizetése volt. A kormány szerint az elmúlt időszakban a részmunkaidős szerződések száma gyorsabb ütemben nőtt, mint a teljes munkaidős szerződéseké.

A kormány azt követően fogadta el a két intézkedést, hogy a miniszterelnök leváltotta a héten a román adóhatóság elnökét, miután az első fél évben az államháztartás bevételei elmaradtak a remélt szinttől. 

Románia GDP-arányosan 2,98 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de nemzetközi pénzintézetek és román elemzők is kételkednek, hogy a kabinet tartani tudja vállalását, ha nem változtat az állami költségvetés szerkezetén.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.