Meglökte a halfogyasztást az áfacsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A január elsején bevezetett haláfa-mérséklés következményeként húsz-harminc-negyven százalékkal nagyobb fogyasztás tapasztalható az egyes üzleteknél – írja a Világgazdaság a Magyar Hírlap cikkére hivatkozva.


A január elsején bevezetett haláfa-mérséklés következményeként az ágazatban az előző év végén még tízszázalékos fogyasztásnövekedést jósoltak, ám ehhez képest voltak olyan üzletek, amelyek húsz-harminc-negyven százalékos emelkedést tapasztaltak – írta pénteki számában a Magyar Hírlap.

A lapban megszólalt Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, aki elmondta: a teljes éves halmennyiség harmadának felvásárlása mindig az év végi ünnepi időszakra koncentrálódik. Decemberben még azt jelezte, hogy mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható a 27-ről 5 százalékra történő áfacsökkentésnek köszönhetően, amely az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Az akkori várakozásai szerint a belföldi halfogyasztás várhatóan tíz százalék körül nő az idén.

[htmlbox art_tukor]

 

Mivel a haltermelők nem emelték az átadási árakat, így az áruházláncok – ígéretük szerint – a teljes árelőnyt átadták a fogyasztóknak, ami 17 százalékos általános áresést hozott, de van olyan piaci szereplő, amely 22 százalékos kedvezményig is elment.

A Magyar Hírlapnak Fodor Attila, a CBA áruházlánc kommunikációs igazgatója elmondta: ahol kínálat van friss halból, ott átlagosan 20-30 százalékkal, de egyes boltjaikban 40 százalékkal is nagyobb az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest.

Az áfakulcs mérséklésével a tavaly még kilónként 2300-2400 forintba kerülő pontyszelethez most 1900-2000, a lazacfiléhez – amely 2017-ben még 7000 forint volt – idén 5800 forintért lehet hozzájutni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).