Mégsem vitáznak a héten a reklámadóról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lekerült az Országgyűlés eheti napirendjéről a reklámadó módosítása. 


A Ház levette eheti napirendjéről a reklámadóról szóló törvény módosításának vitáját, és arról is döntöttek, hogy ezen a héten csupán keddig üléseznek, a szerdára tervezett pontokat kedden tárgyalják – adta hírül az MTI.

Mint korábban írtuk, a kormány új alapokra helyezné reklámadót június 1-től, addig pedig mindent visszafizet a költségvetés, amit eddig befizettek az adózók.

Ha végül megszavazná a parlement a javaslatot, június 1-től új időszámítás kezdődne, ugyanis jelentősen emelkedne a mérték, 9 százalékra, de addig fenntartaná a javaslat az „adómentességet” azzal, hogy május végéig 0 százalékban határozza meg az adóterhet. A jogalkotó azonban továbbra is ragaszkodik az alacsonyabb bevétellel rendelkező adóalanyok adó alóli mentesítéséhez, így a 100 millió forintos határt megtartja a tervezet. Ezt azonban az uniós állami támogatási szabályokkal összhangban de minimis támogatásnak minősíti és az arra vonatkozó határértékekkel vehető igénybe. Ez megfelel a korábbi brüsszeli kommunikációnak, amely az adó visszafizetését akkor engedné mellőzni, ha bizonyítja Magyarország, hogy az alsó sáv mentessége megfelel a de minimis rendeletnek.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.