Megváltozott munkaképességűek: újabb ösztönzők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén még jobban megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni – hívta fel a figyelmet közleményében a Trenkwalder.


Jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt idén a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, emellett a jogosultság idei kiterjesztésével akár megduplázódhat azoknak a megváltozott munkaképességű személyeknek a köre, akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek. E két intézkedés önmagában is igen erős ösztönzést jelent arra, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya az idei évben meghaladja a 30 százalékot.

A munkáltatók számára a legnagyobb anyagi ösztönzést hosszú évek óta a rehabilitációs hozzájárulás jelenti. Ha ugyanis egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát nem tölti fel megváltozott munkaképességű munkatársakkal, a hiányzó létszám után munkavállalónként rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie. Ez az összeg a tavalyi 964.500 forintról idén évi 1.147.500 forintra (a minimálbér kilencszeresére) emelkedett, ami 19 százalékos munkáltatói tehernövekedést jelent.

 

„Az intézkedés hatására idén várhatóan tovább csökken azoknak a pozícióknak a száma, amelyek esetében a munkáltatók megváltozott munkaképességűek alkalmazása helyett inkább a hozzájárulást fizetik be – idézi a közlemény Balog Lajost, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. – Tíz éve ez az érték még csaknem elérte a 90 ezer főt, idén akár 60 ezer alá is csökkenhet.”

A fenti álláshelyek betöltését az is ösztönözheti, hogy egy törvénymódosítás nyomán rehabilitációs kártyára – a korábbi körön felül – immár azok is jogosultak, akiknek a rehabilitációja nem javasolt (B2 és C2 minősítési csoport). A rehabilitációs kártyával rendelkező személyek foglalkoztatása mentesíti a foglalkoztatót a szociális hozzájárulási adó befizetésétől. A kedvezményesen foglalkoztatható személyek körének jelentős bővülése növeli az esélyét annak, hogy a munkaadók betöltetlen álláshelyeikre a megváltozott munkaképességűek köréből találjanak megfelelő jelöltet.

„Az egyre szélesebb körben jelentkező munkaerőhiány önmagában is segíti a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését: egyre több munkáltató tapasztalja, hogy megfelelő kiválasztási folyamatok nyomán ez a kör is kiválóan alkalmas teljes értékű munka elvégzésére. Ezért arra számítunk, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya idén meghaladja a 30 százalékot, ami azonban még mindig elmarad az EU 50 százalék körüli értékétől” – teszi hozzá a Trenkwalder szakértője.

Kedvező fejlemény, hogy az egyszerűbb fizikai munkakörök mellett egyre több diplomás pozíciót is meghirdetnek a megváltozott munkaképességűek számára. Továbbra is probléma ugyanakkor, hogy a foglalkoztatás aránya országrészenként erős különbségeket mutat: míg ez az érték Nyugat-Magyarországon és Budapesten igen magas, addig Dél-Dunántúlon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és az Alföld keleti és déli részén továbbra is jelentős számú megváltozott munkaképességű álláskereső található.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.