Miért és hogyan adóztattak a történelem során? – III.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már az ókorban kialakult az egyes tevékenységeket terhelő adóztatás. Ez kezdetekben a mezőgazdasági tevékenységet érintette, de a társadalmi munkamegosztás fejlődésével egyre több termék-előállító tevékenységnél vezették be ezt az adóztatási módszert, sőt már a középkorban kiterjesztették ezt egyes szolgáltatásokra is. A tevékenységek adóztatása manapság reneszánszát éli, részben bevételi okok miatt, részben a hatalmon lévők gazdaságpolitikai céljai érdekében adóztatnak tevékenységeket.
|
Ha a cikkben bárminemű hasonlóságot vél felfedezni a Tisztelt Olvasó jelenkorunk eseményeivel, jelenségeivel, akkor az nem a véletlen műve!
|
Cikksorozatunk előző két részében bemutattuk az adózás kialakulását, az adóztatás alapvető módszereit (https://ado.hu/rovatok/ado/miert-es-hogyan-adoztattak-a-tortenelem-soran-i-resz#), a vagyon és a forgalmi adóztatás kialakulását, alkalmazását (https://ado.hu/rovatok/ado/miert-es-hogyan-adoztattak-a-tortenelem-soran-ii-resz).
Most a tevékenységek adóztatásáról, annak fejlődésről lesz szó.
A tevékenységek adóztatásának kialakulása
A tevékenységek közül elsőként a mezőgazdasági termelést adóztatták meg. A megtermelt növények – kezdetben a gabona, később más haszonnövények –, illetve az állatállomány szaporulatának egy részét, esetleg állati termékeket (például mézet, tojást, vajat, szőrmét) kellett a termelőnek adóként beszolgáltatni a hatalommal rendelkező adóztatónak (fejedelem, király, földesúr stb.).
Ezt a módszert alkalmazták már például a mezopotámiai templomgazdaságokban és az ókori Egyiptomban is. Igen szemléletes leírását megtaláljuk a Bibliában is, méghozzá a jól ismert József-történetben, amelyben József megfejti a fáraó álmát. Károli Gáspár míves bibliafordításából idézzük ezt a részt:
|
És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.
A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép gabonafej az is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz.
A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.
Ez az a mit mondék a Faraónak, hogy a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak.
Ímé hét esztendő jő, és nagy bőség lesz egész Égyiptomban.
Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bőséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.
És nem ismerszik meg az elébbi bőség e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz.
Hogy pedig a Faraó álma kettős, kétszeres vala, onnan van, mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.
Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselővé.
Cselekedje ezt a Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bő esztendőben.
És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelműl a városokban, és tartsák meg,
És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.
És tetszék e beszéd a Faraónak és minden ő szolgáinak.
Monda azért a Faraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?
És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.
Te * légy az én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.
|
József tehát 20 %-os adót javasol a megtermelt gabonára, amelyből az éhínség idején majd lehet a lakosságot segíteni. Ezt a fáraó elfogadta, továbbá a fáraó Józsefet nevezi ki az adók beszedésének felügyelőjévé is.
A fáraó álma és József álomfejtése a lincoln-i katedrális (Anglia) üvegablakán
A gabona mellett már Egyiptomban is adózatták az állatszaporulatot, az étolaj, a sör előállítását, a Níluson folyó kereskedelmi, illetve a külkereskedelmi tevékenységet is.
Az ókori görögök (az előzőeken túl) megadóztatták a magát a kézműves tevékenységet és az előállított termékeket is, továbbá a bányászati tevékenységet, kikötői illetéket fizettettek, a külföldi letelepedetteket fejadóval sújtották.
Indiában sokfajta adót „kitaláltak”, így adóztatták a só előállítását, a vízlelőhelyeket, a szeszes italokat, a zarándokokat, hogy csak néhányat említsünk.
Az inka birodalomban a mezőgazdasági tevékenységek mellett adóztatták a textiltermékek előállítását is.
Tevékenységek adóztatása a középkorban
A középkorban az adóztatás a forgalom mellett alapvetően a tevékenységekre irányult. Továbbra is a mezőgazdasági tevékenység volt a legfontosabb adóforrás, ami – különösen Európában – az egyházi tized szedését, illetve a földesúri adóztatást jelentette. A földesúri adóztatás Magyarországon a kilenced, tulajdonképpen a kilencedik tized szedését jelentette.
|
Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal
Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését!
A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb.
|
 |
A tizedet és a kilencedet kezdetben a gabona, az állatszaporulat, a szőlő és a méz (méhkasok) után kellett fizetni, de a későbbiekben más termékekre, tevékenységekre is kiterjesztették a kötelezettséget. Az állatszaporulatot a Szent György napi (április 24.) állatkihajtás és a Szent Mihály napi behajtás (szeptember 29.) adatainak összevetése alapján állapították meg, ugyanezen időpontokat vették figyelembe a pásztorok szerződtetésénél is.
Állatok kihajtása a legelőre
A társadalmi munkamegosztás fejlődésével egyre többen más tevékenységekkel biztosították a megélhetésüket. Ennek nyilvánvaló megjelenési formája volt a kézművesség megjelenése, egyes tevékenységek műveléséhez speciális ismeretek szükségessége, illetve a hatalmon lévők sajátos igényeinek a kielégítése. Ez magával hozta azt, hogy a fazekasok, kovácsok, molnárok, szűcsök, tímárok, üvegművesek, gyertyaöntők, vadászok, halászok, madarászok (stb.) tevékenysége szakmává vált. Az egyes szakmák képviselői úgy adóztak, hogy tevékenységük eredményéből meghatározott részt adóként kellett beszolgáltatniuk vagy tevékenységüket részben az adóztatók rendelkezésére kellett bocsátaniuk. Tehát az adózás továbbra is alapvetően természetben valósult meg.
A városiasodással, a kereskedelem fejlődésével az adózás már nem mindig volt természetben megvalósítható, ezért egyre inkább rátétek a pénzben való adóztatásra. Az adózók gyakran törvényekben is rögzíttették azt a jogukat, hogy továbbra is természetben adózhassanak, mivel – különösen a jobbágyság körében, a kistelepüléseken – az elégtelen pénzforgalom nem tette lehetővé a pénzben történő adófizetést, illetve az adószedők gyakran visszaéltek a természetben megállapított, de pénzben követelt adóknál az átváltási árfolyammal.
Változások az újkortól
A pénzbeli adózás elterjedése már az újkorhoz köthető. Az újkorban jelentek meg az adózással kapcsolatos első elméletek, alapvetően a gazdaságpolitikai elméletek részeként, így a merkantilizmus, a kameralizmus, a fiziokratizmus, a klasszikus politikai gazdaságtan (stb.). Ezeket az elméleteket a gyakorlatban is igyekeztek megvalósítani, de az is előfordult, hogy a gyakorlat alakította ki magát az elméletet (ilyen volt például a merkantilizmus sajátos franciaországi változata a colbertizmus).
Az újkorban történtek próbálkozások az adózás más alapokra való helyezésére, de ezek sokáig általában kísérletek vagy ideiglenes intézkedések maradtak. Valójában érdemi változásokat a XIX. század közepétől tudtak bevezetni (Európában és Magyarországon is), amikorra a tőkés társadalmi fejlődés lehetővé tette a feudális jellegű adóztatás megszűntetését, és helyébe a pénzgazdálkodás elterjedésével, az iparosodottság fejlődésével egy új típusú adóztatási rendszer léphetett be, amelyben már nem a tevékenység jellegéhez szabták a kötelezettségeket, hanem annak kimutatható eredményességéhez. Ez a profit, a jövedelem adóztatását jelentette (erről bővebben a következő részben lesz szó).
A feudális jellegű adózás megszűnésével is fennmaradtak, illetve bevezetésre kerültek új, tevékenységhez kapcsolódó adókötelezettségek. Ezek az adófajták viszont már a tudatos(abb) gazdaságpolitika eszközrendszerébe sorolhatóak. Ezek az új adófajták vagy a tevékenység magasabb jövedelmezőségét kívánták valamelyest korlátozni (aranyművesség, banki és egyéb pénzügyi tevékenység, szerencsejátékok, italmérés stb.), vagy a társadalom számára kevésbé tolerálható tevékenységeket sújtották ilyen plusz kötelezettségekkel (cselédtartás, nyilvános házak stb.).
Ilyen jellegű adófajtákkal a mai magyar adórendszerben is találkozhatunk:
– környezetszennyező, károsító tevékenységek adói (energiaadó, környezetvédelmi hozzájárulás, környezetterhelési díj stb.),
– egészségre káros tevékenységekhez kapcsolódó adókötelezettségek (népegészségügyi termékadó, dohánytemékek eho-ja stb.),
– extrajövedelmet biztosító tevékenységek adói (dohánytermékek, alkoholtermékek és üzemanyagok jövedéki adói, szerencsejátékok játékadója stb.),
– gazdaságpolitikai szabályozóeszközként bevezetett adófajták (reklámadó, kereskedelem által fizetendő felügyeleti díj stb.).
