Mindent az szja-bevallásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány nap maradt a 2011-es évi jövedelmeink bevallására és az adó megfizetésére. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy az utolsó pillanatokra is legyen fogódzó. Aki nem boldogul, a NAV-tól is kaphat segítséget.


Akik az utolsó pillanatra hagyták bevallásuk elkészítését és nem bízták azt sem a NAV-ra sem pedig munkáltatójukra, kizárólag önadózással tehetnek eleget kötelezettségeiknek. Az idén először van lehetőség a legegyszerűbb, egyoldalas bevallási nyomtatvány (1153ANY), az adónyilatkozat (söralátét) kitöltésére – feltéve, hogy megfelelünk annak a 13+1 feltételnek, ami ehhez a bevallási formához szükséges. Bár ezen a nyomtatványon − a név és a cím mellett − csak három rubrikát kell kitölteni: a jövedelmet, az adóalapot és a fizetendő jövedelemadót, a NAV adatai szerint kevesen élnek a lehetőséggel.

A 1153-as bevallási nyomtatvány a NAV honlapjáról letölthető, a NAV is és adószakértők is azt ajánlják, hogy bátran használjuk az elektronikus nyomtatványkitöltő programot akkor is, ha postán adjuk fel a bevallást. A NAV programja ugyanis automatikusan figyelmeztet a hibákra, amelyek közül még mindig az leggyakoribb, hogy nem írjuk alá bevallásunkat. A bevallás elkészítéséhez és néhány gyakran felmerülő gyakorlati probléma megoldásához itt találunk tippeket.

Az idén már csak néhány adókedvezmény maradt, de a gyermekes családok még utólag is igénybe vehetik a családi kedvezményt, a már megszűnt lakáscálú kedvezmény pedig még 2015-ig érvényesíthető.. Ne feledkezzünk meg az 1+1 százalékról sem, a civil szervezetek és az egyházak is számítanak a támogatásra, a „régi” egyházak is jogosultak rá.

Akinek adóvisszatérítés jár, a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül számíthat rá, de ha köztartozása is van, könnyen kevesebb lehet vagy akár le is nullázódhat a várt összeg.

Ha befizetendő adónk van, azt is május 21-ig kell rendezni, akkor is, ha abevallást már esetleg hamarabb benyújtottuk. Akinek az egyösszegű befizetés gondot jelent, kérhet részletfizetést az adóhatóságtól.

A NAV összegyűjtötte azt is, hogy a befizetendő közterheket milyen NAV-számlaszámra kell utalni, és állandó lakcím alapján hová kell címezni a postán benyújtott bevallásokat.

Ha elakadunk és nincs könyvelő, adószakértő sem, aki segítsen forduljunk bátran a NAV ügyfélszolgálataihoz, a NAV telefonon is, személyesen is és akár videóval is segíti a bevallást. A rohamra pedig már meghosszabított nyitvatartással készülnek a NAV ügyfélszolgálatain és a postákon is – bár a bevallás továbbra is benyújtható elektronikusan, ügyfélkapun keresztül is.

Nem érdemes késni a bevallással, sokba kerülhet – figyelmeztet a NAV.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy májusban nemcsak amagánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is vannak bevallási kötelezettségei!


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).