Mit tegyünk, ha utólag változik a levonható áfa? (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A levonható áfa utólagos módosulásának kérdéskörével foglalkozik többek között 2016/4-es számában az Áfa-kalauz. A szaklap itt rendelhető meg.


Az adóalap, illetve a fizetendő és a levonható áfa utólagos módosulása című sorozat folytatódik az Áfa-kalauz 2016/4. számában; most a levonható áfa utólagos módosulásának kérdéskörével foglalkozik a szerző, melynek során bemutatja a levonható adó összegének a csökkenésével, illetve növekedésével járó változásokat, továbbá ismerteti az általuk eredményezett különbözetek elszámolási módjait.

Az adófizetésre vonatkozó szabályrendszer ismerete valamennyi adónem tekintetében elengedhetetlen, hiszen az adó megfizetésének elmaradása, késedelmes teljesítése – az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozó – joghátrány megállapításával járhat. Ennél fogva az adózóknak érdemes tisztában lenniük azon időpontokkal, ameddig az adó megfizetésére irányuló kötelezettségüknek jogszerűen eleget tehetnek. A szaklap „Az adófizetési kötelezettség időpontja közösségi ügyletek esetén” című írásából azon ügyletek szabályozását ismerheti meg részletesen, amelyek valamilyen közösségi érintettséggel valósulnak meg.

Az Áfa-kalauz Románia áfaszabályait bemutató sorozatot indított, amelynek első része az általános jellemzőket mutatja be, illetve az anyagi jogi szabályokra fókuszál. A sorozat célja, hogy segítséget nyújtson azon magyar társaságoknak, amelyek tevékenységével kapcsolatban felmerül, illetve felmerülhet egy másik uiós tagállamban történő áfaregisztrációs kötelezettség.

Az Áfa-kalauz 2016/4-es számát itt rendelheti meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.