Módosult a román nyugtalottó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosította a román képviselőház szerdán az úgynevezett nyugtalottóról szóló rendeletet, meggátolandó, hogy a nyeremény túl sok nyertes között oszoljon meg és elveszítse varázsát.


A román kormány az adócsalás visszaszorítását célzó intézkedések között vezette be tavasszal a nyereményjátékot, amellyel arra akarja ösztönözni az embereket, hogy minden vásárlásnál igényeljenek nyugtát, és ezzel adózásra kényszerítsék az esetleg feketézni próbáló boltosokat.

A bukaresti kormány húzásonként egymillió lejes (csaknem 70 millió forint) nyereményalappal honorálja önkéntes „adóellenőreit”, ám az első, április 13-án megejtett húzás nyomán több mint 18 ezer nyertes nyugtát hoztak be az emberek az adóhatósághoz, így egy-egy szerencsés pénztárblokkal alig több mint 50 lejt (3500 forint) lehetett nyerni.

A sorsoláson egy dátumot és egy 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoznak meg. Az első húzáson a február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákat nyilvánították nyerőnek, ám – kis összegről lévén szó – nagyon sok vásárló akadt, akinek volt ilyen nyugtája.

A hasonló „inflációt” megelőzendő a képviselőház azzal a módosítással szavazta meg szerdán a nyugtalottó bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, hogy száznál több nyertes esetén egy második sorshúzással választják ki azt a száz nyugtát, amelynek a tulajdonosa valóban jutalomban részesül. Így a nyeremény mindenképpen tízezer lej fölötti lesz.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

A csomag tartalma:

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A jogszabályt ellen voksoló liberális ellenzék szónoka azt mondta: a szociáldemokrata kormány szerencsejátékosok szórakozásává züllesztette az adózási fegyelem növelésének ügyét, a kormánypárt frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a nyugtalottónak és az adóhatóság látványos razziáinak köszönhetően 1,2 milliárd lejes többletbevétele volt az első negyedévben a román költségvetésnek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A román költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.