NAV: a diákmunka is adóköteles


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


Hangsúlyozták: a nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra.

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak- vagy középiskolába járnak – ismerteti a NAV. 

A hivatal tájékoztatása szerint a munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 18T34-es nyomtatványon. 

A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az „Adatbázisok” rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni – írják a közleményben.

A NAV emlékeztet: a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2019. január 31-ig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.

[htmlbox art_tukor]

 

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, amely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi-, illetve órabérben vagy teljesítménybérben, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 138 000 forint – jelezte az adóhatóság.

Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás – alkalmi vagy idénymunka – keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni – tájékoztatott a NAV.

A diákok foglalkoztatásáról bővebb információ olvasható a 72. számú Információs füzetben, a www.nav.gov.hu oldalon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.