NAV-figyelő, 10. hét – Itt a munkáltatói adómegállapítás tervezete

Kertész Gábor
  • Értesítő a rovat cikkeiről

A bejegyzett élettársak illetékkedvezményeire hívta fel a figyelmet többek között a NAV.

1. Milyen illetékkedvezményekkel élhetnek az élettársak?

Tekintve, hogy a jogszabályok azonos szabályokat határoznak meg a bejegyzett élettársakra és a házastársakra, az illetéktörvény házastársakra vonatkozó rendelkezései a bejegyzett élettársakra is irányadóak, vagyis ugyanazok az illetékkedvezmények és mentességek illetik meg őket.

A NAV most felhívja a figyelmet, hogy azon bejegyzett élettársaknak, akik korábban megfizették az öröklési, és/vagy ajándékozási és/vagy visszterhes vagyonátruházási illetéket, lehetőségük van az illeték visszatérítése érdekében kérelmet benyújtani az adóhatósághoz. A kérelem mellé csatolniuk kell a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről kiállított anyakönyvi kivonatot. A visszatérítendő összeg után az Art. 135. § (4) bekezdése a jegybanki alapkamat kétszeresével azonos mértékű késedelmi kamat is jár.

2. Elérhető a munkáltatói adómegállapítás tervezete

Elkészült a 2016. évre vonatkozó munkáltatói adómegállapítás tervezet. Azon cégek, akik vállalták, hogy elkészítik munkavállalóik helyett az éves szja bevallást, ennek a nyomtatványnak a véglegesített verzióján tudnak eleget tenni kötelezettségüknek.

[htmlbox adokodex]

 

3. Elektronikusan intézhető ügyek

Utoljára a 7. héten jelent meg az információs füzet módosítása. Azóta újabb apró pontosítás történt: a módosítás a mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozik, miszerint elektronikus ügyintézésre a mezőgazdasági őstermelő csak akkor köteles, ha pl. munkáltatónak, kifizetőnek, vagy egyéni vállalkozónak minősül, vagy összesítő nyilatkozat benyújtására köteles. A korábbi verzió szerint a mezőgazdasági őstermelő főszabály szerint akkor volt köteles elektronikus ügyintézésre, ha biztosítottnak minősült, illetve ha a nem biztosított mezőgazdasági őstermelő egyéb okból elektronikus bevallásra volt kötelezett (mert pl. munkáltatónak, kifizetőnek, vagy egyéni vállalkozónak minősül, vagy összesítő nyilatkozat benyújtására köteles).

4. Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvánosságra hozatala

Az elmúlt hét során bővült a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listája.

5. Ami a vámot illeti…

…a vámjogszabályok alapján biztosítékként elfogadható kötelezettségvállalási okmányok formanyomtatványai elérhetőek a NAV oldalán.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • cipő, kínai piac, kína

    Továbbra is a szellemi tulajdonjogokhoz köthető iparágak jelentik az EU gazdaságának gerincét, mivel a gazdasági összteljesítmény közel fele a régióból származik, ugyanakkor a kalózkodás és hamisítás különböző fajtái miatt évente csaknem 50 milliárd euró, vagyis az értékesítés 7,4%-a esik ki, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a szellemi tulajdon világnapja alkalmából.

  • cafeteria

    Történelmi mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya. A következő egy év során a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az adótörvények változása következtében a pénzjuttatás felkerült a dobogó legfelső fokára az Erzsébet-utalvány mellé, amelyet a közlekedési költségtérítés és a SZÉP Kártya követ.

  • nyugdíjas

    A kormány jövőre 3 százalékos  inflációval és ugyanekkora nyugdíjemeléssel számol - mondta Varga Mihály a Magyar Időknek. 

  • építkezés

    Május elsejét követően emailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók - mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

  • Fotó: shutterstock

    A gyakorlatban sok vállalkozás választja az MNB-árfolyamot a számviteli elszámolások körében. Tudta, hogy az adott napon 11 óráig még az előző napi árfolyam érvényes?