NAV-figyelő: 2. hét – megvan a 1653-as nyomtatvány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elektronikusan is bevallható a hipa, átnevezték a 1653-as nyomtatványt, változtak az adómentes munkáltatói lakástámogatás részletei. Nagyon sok közlendője volt a NAV-nak.


1. HIPA elektronikusan! – Új korszak kezdődik

2017. évi forradalmi újítás, hogy most már az ÁNYK rendszerén keresztül is beadható a helyi iparűzési adóbevallás! Kizárólag azon adózók jogosultak az elektronikus bevallásra, akik állandó iparűzési tevékenységet végeznek adott önkormányzat illetékességi területén. További jó hír, hogy amennyiben több önkormányzat felé is kell adóbevallást benyújtani, akkor lehetőség van a HIPA-bevallások egyidejű beküldésére, mivel az Ügyfélkapun biztosított a csoportos küldés.

Továbbra is a helyi adót bevezető önkormányzat az eljáró hatóság, a NAV kizárólag mintegy „postás” szerepet fog betölteni a folyamatban. Ennek megfelelően érdemi vizsgálat nélkül továbbítja a hozzá beérkezett HIPA-bevallást a címzett önkormányzat felé. A beküldési jogosultságot nem vizsgálja a NAV, a beküldő adóazonosító jelét és nevét továbbítja az önkormányzatnak, ahol megvizsgálják a jogosultságot. Az ÁNYK-n beküldött bevallásról elfogadó nyugta érkezik a beküldő Ügyfélkapujára. Fontos, hogy a NAV-hoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni. 

Függetlenül a bevallás beadásának módjától, a helyi iparűzési adót az azt megillető önkormányzat HIPA beszedési bankszámlájára kell átutalni.

A kitöltő program letöltési linkjét, és hasznos gyakorlati tanácsokat talál itt.

2. Nem találta a 1653-as nyomtatványt? – idén 16SZJA a neve

Ha nem találta a 1653-as nyomtatványt, nem volt vele egyedül. Idén 16SZJA néven tölthető le a NAV honlapjáról a 2016. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallás nyomtatványkitöltő programja.

3. Biztosítási kötelezettség alól kivont jogviszonyok – legfeljebb 2 év kiküldetés!

2017. január 1-jétől változnak a biztosítási kötelezettség alá nem tartozó jogviszonyokkal összefüggő szabályok. A Tbj. hatályos szövegezése szerint a biztosítás nem terjed ki az alábbi jogviszonyokra:

a) a magyar jogszabályok szerint be nem jegyzett külföldi munkáltató által Magyarország területén foglalkoztatott, harmadik állam állampolgárságával rendelkező és külföldinek minősülő munkavállalóra, ha a munkavégzésre kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor, feltéve, hogy e munkavégzés a két évet nem haladja meg; e rendelkezés ismételten nem alkalmazható ugyanarra a munkavállalóra, ha az előző belföldi munkavégzés befejezésétől számítva három év nem telt el;

b) a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint a hallgatói munkaszerződés alapján létrejött jogviszonyra.

Az a) pont rendelkezése azokra olyan harmadik államból kiküldött személy esetében is alkalmazható, aki a harmadik államban fennálló biztosítását igazolja, függetlenül attól, hogy a kiküldött személy állampolgársága szerinti állammal Magyarország rendelkezik-e hatályos szociális biztonsági egyezménnyel.

A harmadik államból kiküldött személyekre vonatkozó megváltozott rendelkezések visszamenőlegesen, 2016. január 1-jétől megkezdett kiküldetések esetén is alkalmazhatóak.

A harmadik államban fennálló biztosítást az adott állam illetékes hatósága által kiállított, magyar nyelvre lefordított és magyar közjegyző által hitelesített igazolással lehet bizonyítani. A biztosítási kötelezettség alól történő mentesítés egyben a szociális hozzájárulási adó alól történő mentesítést is jelent.

2017. évtől kezdődő kiküldetések esetén a biztosítási kötelezettség alóli mentesség leghosszabb időtartama a két évet nem haladhatja meg – a Tbj. 11/A. §-a hatályát vesztette.

 

4. Adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás

Idén is lehetőségük van a munkáltatóknak adómentes lakáscélú támogatással segíteni munkavállalóik lakáshoz jutását. A 2016. nyári törvénymódosítás következtében a releváns szabályok átkerültek az Szja törvény 1. sz. mellékletébe, valamint a felhasználhatóság kiegészült a korszerűsítés, valamint az akadálymentesítés fogalmával, melyeket részletesen meghatároz a törvény az 1. sz. melléklet 9.3.4. pontja.

Ezen felül következők szerint módosult a méltányolható lakásigény:

  • 1-2 személy esetében legfeljebb három hálószoba,

  • 3-4 személy esetében legfeljebb négy lakószoba,

  • minden további személy esetén egy szobával nő a lakásigény mérete.

A törvény értelmében nem minősül lakószobának az a lakóhelyiség, melynek hasznos alapterülete nem haladja meg a 8 m2-t. A törvényi meghatározás szerint lakószobának kell tekinteni – a meglévő, kialakult állapotot kivéve – a legfeljebb 30 m2, legalább 2 m széles – ajtó és ablak nélküli – falfelülettel rendelkező lakóhelyiséget. A 30 m2-nél nagyobb lakóhelyiséget két szobának kell tekinteni.

Ezen túl meghatározásra kerül az együtt költöző, együtt lakó családtag fogalma:

  • a támogatást igénylő munkavállaló, továbbá jövedelmüktől és életkoruktól függetlenül a munkavállaló,

  • polgári törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozói,

  • házastársának közeli hozzátartozói,

  • élettársa és annak közeli hozzátartozói.

A támogatás a vételár, a teljes építési költség vagy a korszerűsítés, akadálymentesítés költségének 30 százaléka, de több munkáltató esetén is a folyósítás évét megelőző négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 millió forintig terjedő összegben adható adómentesen.

5. Dohánygyártmányok eladási ára

Bár január 6-i dátummal, de csak január 9-én kerültek feltöltésre a dohánygyártmányok kiskereskedelmi eladási árára vonatkozó információk. A jövedéki adótörvénynek és a dohánytörvénynek megfelelően a NAV honlapján rendszeresen közzétételre kerülnek a 2017. január 1-jét követően alkalmazható kiskereskedelmi eladási árak.

A jogszabályi rendelkezések alapján az árközzétételi kötelezettséggel érintett dohánytermékek kiskereskedelmi eladási ára hetente legfeljebb kétszer változhat. Az állami adó- és vámhatóság által közzétett árak hatályba lépésének napja – függetlenül attól, hogy az esetleg munkaszüneti nap – hétfő vagy csütörtök lehet.

Fontos kiemelni, hogy az adójegyes dohánygyártmányok továbbra is kizárólag az adójegyen feltüntetett áron értékesíthetőek, így azokat a NAV listái külön nem tartalmazzák.

Kiskereskedelmi eladási ár változása esetén a következő három lista fog frissülni:

A 2017. január 11-én frissített listát itt találja.

6. Adóelőleg-nyilatkozatok 2017.

Innen tölthetőek le a 2017. évre vonatkozó adóelőleg-nyilatkozatok.

7. Idén se felejtsünk el rendelkezni adónk 1+1 százalékáról!

A magánszemélyek idén is jogosultak felajánlani 2016. évi személyi jövedelemadójuk 1 százalékát civil szervezeteknek, valamint további 1 százalékot egy általuk megjelölt egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak. A rendelkezés határideje 2017. május 22.
A rendelkezés benyújtható

  • a 2016. évre vonatkozó szja bevallással egyidejűleg (elektronikusan, postai úton, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain);

  • bevallás tervezet esetén annak online javítása során;

  • munkáltatói adómegállapítás esetén 2017. május 10-ig borítékban kell leadni a munkáltatónak (adóazonosító jellel, a leragasztás helyén aláírással ellátva a borítékot);

  • a bevallástól elkülönülten, 2017. május 22-ig közvetlenül a NAV-hoz az 16EGYSZA nevű nyomtatványon.

A 2017. május 22. jogvesztő határidő! Utána igazolási kérelem mellett sem menthető ki a késedelem.

A civil kedvezményezettek, valamint az egyházak listája, akik részére a felajánlást megtehetjük, a NAV honlapján érhető el:

A témában megjelent információs füzet itt érhető el.

8. KATA-bevétel megszerzésének időpontja

2016. augusztus 1-jén hatályba lépett KATA módosítása értelmében nem számít a kisadózó vállalkozás bevételének a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás.

A 2016. évi CXXV. törvény meghatározza (mely 2016. november 26-án lépett hatályba), hogy mi minősül fent említett támogatásnak. A törvény értelmében ilyen támogatásnak minősülhet az költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított, a ténylegesen felmerült, igazolt kiadásoknak a folyósítóval történő elszámolási kötelezettség mellett nyújtott támogatás is, amelyben a kisadózó vállalkozás részesül, vagyis nem kizárólag azokat a támogatásokat lehet figyelmen kívül hagyni a bevétel meghatározása során, amelyeket a magánszemély szerzett meg.

A törvénymódosítások azt is meghatározzák, hogy az az összeg is a kisadózó vállalkozás bevételének minősül, amelyről a kisadózó még adóalanyisága megszűnése előtt bizonylatot állított ki, azonban az ellenérték még nem folyt be. Ilyen összeg esetében a szerzés időpontjának az adóalanyiság megszűnésének napját kell tekinteni. Tehát adózási forma váltás esetén figyelemmel kell lenni a váltást követően, de még a korábbi formával kapcsolatban befolyó összegekre.

 

9. Az elmúlt hét során megjelent információs füzetek

A NAV-hoz történő bejelentkezés alapvető szabályai

Az alábbi összefoglaló részletesen bemutatja, kik kötelezettek az állami adó- és vámhatósághoz bejelentkezni, valamint a bejelentkezés elmulasztásának jogkövetkezményét. Adóköteles tevékenység csak adószám birtokában folytatható, és magánszemélyként se feledkezzünk meg az adóazonosító jel igénylésről.

Önellenőrzés

A NAV tájékoztatója részletesen ismerteti az önellenőrzéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Az adózó jogosult önellenőrzésre azon adónemek tekintetében, melyeket önadózás keretében állapít meg. Amennyiben utólag fény derül valamilyen hibára az adó megállapítást, illetve a költségvetési támogatás igénybevételét illetően, akkor utólag lehetőség van a hibát korrigálni önellenőrzés keretében.

Az önellenőrzés lépései a következők:

  1. A tévedés feltárása és annak nyilvántartásba vétele.

  2. Az eredetileg tévesen bevallott adó (költségvetési támogatás) megállapítása.

  3. A megállapított adó (jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás) bevallása, illetve a költségvetési támogatás (adó) igénylése.

  4. A bevallással egyidejűleg az esetleges pótlólagos fizetési kötelezettség teljesítése.

  5. Amennyiben az önellenőrzés pótlékfizetési kötelezettséggel is jár, akkor az önellenőrzési pótlék megállapítása és egyidejű megfizetése.

  6. A már benyújtott bevallás helyesbíthető önellenőrzéssel Önellenőrzésre a bevallás benyújtására előírt határidőt megelőzően is sor kerülhet.

  7. Önellenőrzéssel csak azt az adót, költségvetési támogatást lehet helyesbíteni, amely helyesbítésének összege az 1000 forintot, a magánszemély személyi jövedelemadója, egészségügyi hozzájárulása és a helyi adó esetében a 100 forintot meghaladja

Art. szerinti elektronikusan intézhető ügyek

Milyen adózással kapcsolatos ügyek intézhetőek elektronikusan? Mit kell tudni az Ügyfélkapuról? Hogyan tudunk elektronikus adóhatósági bejelentést tenni? Mit kell tudni az elektronikusan hitelesített iratokról? A fenti, valamint további érdekes kérdésekre kapunk választ a NAV Art. szerinti ügyek elektronikus úton történő intézéséről szóló tájékoztatójában.

Az illeték törlése, visszatérítésével kapcsolatos tájékoztató füzet

Leggyakrabban előforduló esetek: lakáscsere vagy a régi lakás éven belüli eladása, bírósági döntés alapján módosított illeték, felbontott szerződés, hibás illeték számítás, sikeres fellebbezés.

Minden, amit az adózói minősítéssel kapcsolatban tudni érdemes

Végelszámolással kapcsolatos tudnivalók

A fizetési kedvezmények alapvető szabályai

Mit érdemes tudni a kényszertörlési eljárásról?

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai

Az adóhatóság telefonos ügyintéző rendszerével kapcsolatos fontos információk

A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató

Szerencsejátékot alapvetően csak a SZEF történő előzetes engedélykérést követően lehet lebonyolítani. Kivételt képez ez alól a tombola és az ajándéksorsolás, melyeket engedélykérés nélkül, egyszerű bejelentés mellett lehet szervezni. Mindkettőre szigorú törvényi meghatározás vonatkozik (Szjtv 16.§ és 23.§), melyektől való legapróbb eltérés esetén már nem alkalmazható a megengedő szabályozás.

10. Minden, amit a NAV telefonos ügyfél-tájékoztató rendszeréről tudni érdemes…

… ezen a linken érhető el.

11. Miért fontos az idei illetmény-elszámoláshoz szükséges nyilatkozat?

A NAV alábbi prezentációjából megtudhatjuk!

12. Lefoglalt dohánytermékek

Az alábbi összefoglaló mutatja, milyen sikeres volt a NAV hadjárata 2016. január és november közötti időszakot tekintve a cigaretta, egyéb fogyasztási dohány, valamint finomra vágott fogyasztási dohány lefoglalását illetően.

13. Kik nem tettek eleget az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüknek?

Ezen a linken kiderül.

14. Az EK kedvezményes származási szabályrendszere

A NAV által kiadott lista felsorolja a Közösség által létrehozott egyoldalú és a (szabadkereskedelmi területeket létrehozó) szerződéses kedvezményes elbánásokat, mely elbánások a tarifális kedvezményeket élvező termékeken alapulnak.

15. Vámmal kapcsolatos újdonságok

 

Az elmúlt hét során az alábbi tájékoztatók/információk láttak napvilágot:

  • Az itt elérhető információs füzet tartalmazza a Excise Movement and Control System, magyarul Jövedéki Árumozgás és Ellenőrző Rendszer (a továbbiakban: EMCS) vonatkozásában minden lényeges információt. Az EMCS szolgál a jövedéki termékek közösségi adófelfüggesztéssel végzett szállításának felügyeletére.

  • Az 58. számú információs füzet mutatja be nem jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenységekről szóló fontos tudnivalókat.

  • A jövedéki biztosíték bankgarancia formájában történő biztosításával kapcsolatos információkat a 62. információs füzetben találjuk.

  • Milyen lehetőségek közül választhatunk a közúti árufuvarozási, személyszállítási tevékenységhez kapcsolódó jövedéki adó visszaigénylése során? Az 52. információs füzet elárulja nekünk!

  • Az Európai Unió külső vámhatárán működő határátkelőhelyek listáját itt találja.

  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott 7004/2017. felhívás is letölthető, mely az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. törvény szerinti vámudvarok elérhetőségi és nyitvatartási adatait tartalmazza:

  • 4001/2017. tájékoztatás az elektronikus vám-árunyilatkozatok benyújtásáról, feldolgozásáról

 

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).