NAV-figyelő, 4. hét: jelentse, ha önellenőrizne!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adózók bejelenthetik önellenőrzési szándékukat még az adóhatósági ellenőrzés megkezdése előtt.


1. Önellenőrzést nyújtana be? Jelentse be előre

2018. január 1-jétől lehetőség nyílt arra, hogy az adózók bejelentsék önellenőrzési szándékukat még az adóhatósági ellenőrzés megkezdését megelőzően.

Az új Art. 55. §-nak megfelelően az adózó az adómegállapítási időszak és az adónem megjelölésével bejelentheti az adóhatósághoz önellenőrzési szándékát. Ugyanazon adómegállapítási időszak és adónem tekintetében csak egyszer tehető bejelentés.

Az előzetes bejelentés azért fontos, mert a NAV a bejelentéstől számított tizenöt napig a bejelentés szerinti adómegállapítási időszak és adónem tekintetében adóellenőrzést nem indíthat az adózónál.

Fontos, hogy a bejelentés nem feltétele az önellenőrzés elvégzésének, illetve ha a bejelentést beküldte az adózó, azonban mégsem kerül beadásra az önellenőrzés, akkor sem szankcionálható az adózó.

A bejelentés a 18ONELLB jelű nyomtatványon tehető meg. További részletek itt.

2. Online számla rendszer

Már elérhető a NAV Online Számla tesztrendszere, amelynek segítségével a számlázó programokat fejlesztő cégek, szoftverfejlesztők tesztelhetik alkalmazásaikat. Használatához regisztráció szükséges, amit követően első lépésben a számlaadatok beküldésének tesztelésére nyílik lehetőség.

Az Online Számla rendszerrel és az adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban a NAV honlapján és a rendszer online felületén minden szükséges információ megtalálható és természetesen helpdesk szolgáltatáson keresztül segítség és konzultáció is kérhető. 

3. Legújabb információs füzetek

EVA

A gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos költségek elszámolásának alapvető szabályai

Mezőgazdasági őstermelő adózása

Ingatlan értékesítésből származó jövedelem 

A tevékenységet kezdő adóalany áfa kötelezettsége

Adóhatósági igazolások kiadása

Adónaptár

Társasházak adózásának alapvető szabályai

Családi adóalap kedvezmény és első házasok kedvezménye

4. Tisztelt Munkáltatók!

Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvényben foglaltak alapján a munkáltató a letiltás kézbesítését követő 15 napon belül – ha a letiltás elektronikus úton érkezett, akkor elektronikus úton – az adós egyidejű tájékoztatása mellett tájékoztatnia kell az adóhatóságot a havonta letiltható jövedelem összegéről, valamint a letiltást befolyásoló körülményekről, különösen a folyósított jövedelem összegéről, valamint az azt terhelő egyéb végrehajtói letiltásokról. A jövedelem letiltás visszaigazolására a VHJOV űrlap szolgál.

[htmlbox art_tukor]

 

 

5. Tájékoztató

Megjelent a tájékoztató a könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végző, valamint az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző szolgáltatók számára a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló valamint az Európai Unió és az ENSZ által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvények hatálybalépéséről.

6. 1+1%

Az Szja-bevallás határideje idén május 22. Az 1+1% rendelkezés az szja-bevallási formától független.

Kinek ajánlhatja fel adója 1 százalékát? Egyrészről regisztrált civil szervezetnek, további 1%-ot pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak, vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, amely 2018-ban is a Nemzeti Tehetség Program.

Az szja 1% felajánlására jogosult civil szervezetek listája itt érhető el.

Az szja +1% felajánlására jogosult egyházak és a kiemelt előirányzat listája itt érhető el.

7. Feketelistások

Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók

Adótartozással rendelkező magánszemélyek

Adótartozással rendelkező adózók (nem magánszemélyek)

8. Legújabb álláspályázatok

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága sok lehetőséget kínál a vállalkozó szelleműek részére. Az összes aktuális álláspályázat itt található.

9. További pályázatok

Hálózatelemzési és adatbányászati módszerek alkalmazása a NAV kockázatkezelési tevékenységében

Bűnügyi adatpiac és a Pénzmosás Elleni Információs Iroda publikációs felület megvalósítása

 

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.