NAV-figyelő: 49. hét – mennyi is az éttermi áfa?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Igen termékeny volt az elmúlt hét, rengetek új információ került fel a NAV honlapjára. A vendéglátás áfakulcsával, az alanyi adómentességgel és a baromfitermékek áfakulcsával kapcsolatban is számos fontos dolgot tisztázott az adóhatóság. Lássuk, mit tartalmaz a múlt heti információ-áradat!


1. Baromfitermékek 5% áfával

2017. január 1-től új ponttal bővül az Áfa tv 3. számú melléklete, mely az 5%-os adókulcs alá tartozó termékek, szolgáltatások felsorolását tartalmazza. Év elejétől bekerül a 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva.

A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi a házityúk mellett a kacsát, libát, pulykát és a gyöngytyúkot is magában foglalja. Egyéb szárnyasokra nem vonatkozik a kedvezményes adómérték, még akkor sem, ha azokat „háztájiként” tenyésztik.

Fontos, hogy csak az emberi fogyasztásra alkalmas, illetve emberi fogyasztásra szánt élelmiszer előállításához felhasználhatónak minősített baromfihúsra vonatkozik a kedvezményes adómérték.

Átmeneti szabály rendelkezik a csökkentett adómérték alkalmazhatóságáról. A szabály értelmében azon értékesítésekre lehet először alkalmazni, melyek teljesítési ideje 2017.

január 1-re vagy azt követő időpontra esik.

Az alábbi tájékoztató részletesen bemutatja azokat a feldolgozási módszereket, melyek befolyással lehetnek a kedvezményes adókulcs alkalmazhatóságára.

2. Vendéglátás – 18% vagy 27%?

Az Áfa tv 18%-os adókulcs alá tartozó termékeket és szolgáltatásokat felsorakoztató 3/A számú melléklet II. része 2017. január 1-től új elemmel bővül:

étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom (SZJ 55.30.1-ből).

Az új pontnak való megfelelés érdekében ahhoz, hogy adott ügylet a 18%-os adómérték alá tartozzon, a következő feltételeknek együttesen kell teljesülniük:

  • az Áfa tv szerinti szolgáltatásnyújtásnak kell megvalósulnia,

  • a szolgáltatásnak a KSH Jegyzékének 2002. szeptember 30-án érvényes besorolási rendje szerint SZJ 55.30.1 alá kell tartoznia,

  • a szolgáltatásnak étel- és helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra kell vonatkoznia.

A kedvezményes adómérték alkalmazásának egyik feltétele, hogy az Áfa tv szerinti szolgáltatásnyújtás valósuljon meg. Ehhez el kell határolni, hogy mely esetekben történik termék értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása. A kettőt leginkább úgy lehet megkülönböztetni, hogy milyen tevékenység van túlsúlyban az ügylet során. Amennyiben az ételek vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek, de a szolgáltatás (pl. felszolgálás) van túlsúlyban, akkor szolgáltatásnyújtásról beszélhetünk. Kétféle szolgáltatásnyújtást különböztethetünk meg:

  1. éttermi szolgáltatás, amikor is a szolgáltatásnyújtó létesítményeiben történik a szolgáltatásnyújtás;

  2. vendéglátó-ipari szolgáltatás esetén pedig a szolgáltatásnyújtó létesítményein kívül történik a szolgáltatás teljesítése.

Kizárólag abban az esetben beszélhetünk szolgáltatásnyújtásról, ha az elkészített étel, ital értékesítését az azonnali fogyasztást lehetővé tevő kiegészítő szolgáltatások kísérnek, amely szolgáltatáselemek dominálnak az ügyletben. Ide sorolandóak az önkiszolgáló étkezőhelyek is.

A fentiekből következik, hogy nem minősül szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítés valósul meg a következő esetekben:

  • étel, helyben készített alkoholmentes ital elvitelre történő értékesítése,

  • étel, helyben készített alkoholmentes ital házhozszállítással egybekötött értékesítése,

  • étel, helyben készített alkoholmentes ital olyan értékesítése, melynél a helyben történő fogyasztáshoz legfeljebb pult vagy „körbefutó deszka” áll rendelkezésre (pl. lángossütők, pecsenyesütők).

Abban az esetben, ha egy adott vendéglátóhelyen lehetőség van a helyben fogyasztásra, és az elvitelre is, akkor a vevő eredeti szándéka fogja meghatározni, hogy a kedvezményes adókulcs alá tartozik-e az értékesítés.

A kedvezményes adómérték alkalmazásának másik feltétele a szolgáltatás statisztikai besorolása. Fontos, hogy kizárólag az SZJ 55.30.1 szám alá tartozó éttermi szolgáltatásokra alkalmazható a kedvezményes adókulcs. A NAV tájékoztatója részletesen bemutatja azokat a szolgáltatás típusokat, melyek 18% adómértéket alá tartoznak januártól. Itt fontos megjegyeznünk, hogy az SZJ 55.30.1 alá tartozó munkahelyi étkezésre és a közétkezésre nem alkalmazható a kedvezményes adókulcs.

A harmadik feltétel az étel- és helyben készített, nem alkoholtartalmú italok meghatározása. Ahhoz, hogy az ügylet a kedvezményes adókulcs alá tartozzon, nem szükségszerű, hogy étel és helyben készített, nem alkoholtartalmú ital is fogyasztásra kerüljön. Azonban ha kizárólag italfogyasztás történik, akkor feltétel, hogy az helyben készült legyen, és ne tartalmazzon alkoholt. Vagyis olyan italokra alkalmazható az új adómérték, mint pl. a gyümölcsből, zöldségekből helyben préselt vagy facsart innivaló, helyben készített alkoholmentes koktél, turmix, tea, limonádé, kávé.

Ha az értékesítésen belül 18% és 27% adókulcs alá tartozó terméket is értékesítenek, akkor az értékesítést kísérő bizonylaton szét kell bontani az egyes tételeket a vonatkozó adókulcsoknak megfelelően. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a teljes értékesítést az általános, 27% adómérték terheli.

A kedvezményes adómérték azoknál az ügyleteknél alkalmazható először, melyek esetében a teljesítés 2017. január 1-re, vagy azt követő időpontra esik.

3. Mikor kell feltüntetni a termékbeszerző, szolgáltatást igénybevevő adószámát a számlán?

2017. január 1-től már akkor is fel kell tüntetni a számlán a vevő adószámát, vagy csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyét, amennyiben a számla áfa értéke eléri vagy meghaladja a 100.000 forintot. Érdemes erre odafigyelni, mert a helyesen kiállított számla az áfa levonhatóságának tárgyi feltétele.

Felüdülésként hat azonban a fejlemény, miszerint a belföldi összesítő jelentésben szerepeltetendő számlákra vonatkozó előírás nem változik, vagyis továbbra is csak azokat a számlákat kell feltüntetni, melyek áfa értéke eléri vagy meghaladja az 1.000.000 forintot.

 

4. Módosul az alanyi mentesség értékhatára

Az alanyi adómentesség szabályait az Áfa tv 188. §-a tartalmazza. 2016. december 31-ig az alanyi adómentesség választásának feltétele, hogy az adóalany Áfa tv szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő áfa nélkül számított ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen, sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetőleg ténylegesen nem haladja meg a 6 millió forintnak megfelelő pénzösszeget. A 2017. január 1-én hatályba lépő módosítás értelmében a felső értékhatár 8 millió forintra módosul.

Az értékhatár változásához kapcsolódóan átmeneti rendelkezés is bevezetésre került, melyet a 310. § tartalmaz. Az átmeneti rendelkezéssel két könnyítés lépett életbe:

  1. A 2017. évre vonatkozó alanyi mentességre való jogosultság vizsgálatakor a 2016. évre vonatkozó bevételi értékhatár esetén már nem a 6 millió forintot, hanem a 8 millió forintot kell figyelembe venni. Vagyis akik 2017-ben azért nem lettek volna jogosultak az alanyi adómentességre, mert előző évben átlépték a 6 milliós értékhatárt, azok is választhatják az alanyi adómentességet, feltéve, hogy a 8 millió forintot nem lépték át 2016-ban és várhatóan (valamint ténylegesen) 2017-ben sem fogják.

  2. A másik könnyítés, hogy azok is jogosultak 2017-re az alanyi adómentességet választani, akiknek 2016-ban értékhatár túllépés miatt szűnt meg alanyi adómentes státuszuk. Ebben az esetben a megszűnés évét követő 2. naptári év végéig nem lehet élni a választás lehetőségével. Az átmeneti rendelkezés értelmében azonban 2017-re akkor is választható az alanyi adómentesség, ha az említett időtartam még nem telt el, és sem 2016-ban, sem pedig 2017-ben ésszerűen várhatóan nem éri el bevételük a 8 millió forintot.

A tevékenységüket 2017. évben, év közben kezdő adóalanyok az alanyi adómentesség választását az adóalanyként történő bejelentkezéssel egyidejűleg tudják megtenni. Esetükben a 8 millió forintos, naptári évre vonatkozó (várható) bevételnek az adóalanyiság időszakára időarányosan eső részét kell figyelembe venni bevételi értékhatárként.

A 2017-re vonatkozó alanyi adómentesség választását 2016. december 31-ig kell bejelenteni az adóhatósághoz.

5. Horgászjegy adómentesen

A 2006/112/EK Közösségi irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról kiadott 282/2011/EU végrehajtási rendelet (Vhr.) tartalmazza az irányelv értelmezésére, és az egyes EU tagországokban való alkalmazására vonatkozó előírásokat. A Vhr. ingatlanhoz kapcsolódó előírásainak alkalmazására vonatkozó előírások a 1042/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet alapján 2017. január 1-től alkalmazandóak.

A Vhr.-ben foglaltaknak megfelelően az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások alatt olyan szolgáltatásokat kell érteni, melyek szoros kapcsolatban állnak az adott ingatlannal. A Vhr. példálózó jelleggel felsorolja, milyen szolgáltatásokat lehet ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásoknak tekinteni:

  • ingatlan bérbe vagy haszonbérbe adása

  • szállásnyújtás a szállodaiparban

  • ingatlan egészének vagy részének használatához való jogok átengedése vagy átruházása, ideértve a használatra szóló engedélyt is (pl. halászati vagy vadászati jog, repülőterek váróiba történő belépéshez való jog, díjköteles infrastruktúra).

A felsorolás utolsó pontja alapján 2017. január 1-től kezdődően a horgászati vagy halászati területi jegy értékesítése ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásnak fog minősülni, és mint ilyen, a szolgáltatás teljesítési helyét az ingatlan fekvése fogja meghatározni. Ha az adott ingatlan belföldön van, akkor az Áfa tv 86. § (1) l) pontja alapján főszabály szerint adómentes szolgáltatásnyújtás történik. A halgazdálkodásra jogosult személy – a szolgáltatásnyújtó – választhatja a szolgáltatás adókötelessé tételét az Áfa tv 88. § alapján, azonban e választásától a választás évét követő 5. naptári év végéig nem térhet el. Amennyiben élt az adókötelessé tétel lehetőségével, akkor a horgászjegyet 27% áfával terhelten kell kiállítania.

6. Nem kell szja bevallást benyújtani…

… a nyugdíjasoknak az államtól kapott Erzsébet-utalvány miatt. Az utalvány juttatásához kapcsolódó közterheket ugyanis az állam fizeti.

7. Az Európai Közösség kedvezményes szabályrendszere

 

A NAV által kiadott lista felsorolja a Közösség által létrehozott egyoldalú és a (szabadkereskedelmi területeket létrehozó) szerződéses kedvezményes elbánásokat, mely elbánások a tarifális kedvezményeket élvező termékeken alapulnak.

8. Jövedéki adót érintő fontos információk

 

Erre a linkre kattintva letölthetőek a vámjogszabályok alapján biztosítékként elfogadható kötelezettségvállalási okmányok formanyomtatványai.

A NAV közzétette a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény alapján teljesítendő adatszolgáltatásokhoz szükséges specifikációk és nyomtatvány tervezetek publikálásával kapcsolatos információkat.

9. Itt az újabb ADÓVILÁG!

Megjelent az ADÓVILÁG legújabb száma, mely főként a 2017. évi adóváltozásokkal foglalkozik. A tartalomjegyzék itt tekinthető meg.

 

 

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.