Négy napjuk maradt az első házasoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forint adókedvezmény lehívására – hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (MGM).


A KSH statisztikája szerint csaknem 46 ezer házasságkötés volt 2015-ben, 7 ezerrel több, mint 2014-ben.

A közleményben a szaktárca kiemelte: tavaly 12 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét, ez töredéke annak, ahányan ténylegesen élhettek volna a kedvezménnyel.

A szaktárca számítása szerint a 46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek, akik mind kérhetnék az „állam nászajándékot”.

Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azok most még kérhetik: a mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A közlemény szerint a kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap az első hónap – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az NGM közleményében hangsúlyozza: a kormány Európában egyedülálló módon támogatja a családalapítást, 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye. A szabályozás egyszerű, a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. 

A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).