Nem kapnak különadót az útépítők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány nem tervezi, hogy különadót vet ki az útépítő cégekre, a kabinet és az Európai Bizottság között ugyanakkor „súlyos vita van” a 2007 és 2012 közötti, útépítéssel kapcsolatos közbeszerzések ügyében – közölte a Kormányzati Információs Központ.


Mint arról lapunk is beszámolt, a 444.hu úgy értesült: a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kell megfizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól.

A kormány folyamatos egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal, amely jelenleg azt vizsgálja, hogy az érintett közbeszerzésekben résztvevő cégek betartották-e az uniós szabályokat. Az előírások be nem tartása bírságot is eredményezhet. Az Európai Bizottság döntésétől függ, hogy az uniós vizsgálat milyen következményekkel jár majd az érintett cégek számára – írja a Kormányzati Információs Központ.

(Forrás: MTI)

Nem fizet a vevője? – IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. szeptember 25-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.