Nem lesz tejeskávéadó a briteknél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit kormány elvetette az úgynevezett tejeskávéadó ötletét, amelyet az eldobható kávéspoharakra vetettek volna ki a hulladéktermelés visszaszorítása érdekében, mert úgy véli, hogy hatékonyabb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek – írta a BBC News.


A brit parlament környezetvédelmi ellenőrző bizottságának januárban ismertetett javaslata szerint az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lett volna. Az elképzelés az volt, hogy, ha a tejeskávéadó adó révén sem sikerül teljesíteni 2023-ig az újrahasznosítási célkitűzéseket, akkor teljesen ki kell vonni a forgalomból az egyszer használatos poharakat.

A szigetország kormánya szerint azonban jobb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket biztosítanak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Az adójavaslat kezdeményezői szerint a kormány válasza azt sugallja, hogy nem veszi komolyan a műanyaghulladékok kezelésére tett ígéreteit.

„Nagy-Britannia szemetelési kultúrájának pusztító hatása van az utcáinkra, a strandjainkra és a tengereinkre. Mi megoldást javasoltunk az eldobható csomagolások problémájára. A kormány válasza azonban azt mutatja, hogy a meleg szavakon kívül nem tervez valódi lépéseket” – mondta Mary Creagh, a bizottság elnöke.

Hozzátette, a bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok szerint a nemújrahasznosítható anyagok alkalmazásának visszaszorítására hatékonyabb módszer az adó kivetése, mint a kedvezmények biztosítása, ahogy ezt a műanyagzacskók megadóztatása is mutatja.

A kormány ugyanakkor azt mondja, hogy nagyon is komolyan veszi az ügyet, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni. „A kávéspoharak mindössze 0,7 százalékát teszik ki a papírcsomagolás-hulladékoknak Nagy-Britanniában. Úgy véljük, hogy fontos a csomagolás- és hulladékkezelés rendszerét a maga teljességében vizsgálni” – fogalmazott a kormány a bizottságnak írt válaszában, hangsúlyozva, hogy további vizsgálatokra van szükség az ügyben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).