NGM: még az idén válasszon, ha az adón spórolna

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A vállalkozásoknak potenciálisan jelentős adómegtakarítást eredményező választás határidejének közeledésére figyelmeztet a kormany.hu-n közzétett közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), – ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó – illetve az alanyi mentesség az áfában, olvasható a kormany.hu-n.

Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2017. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak.

A kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával pedig rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között, ezért minden vállalkozásnak érdemes az év utolsó napjaiban átgondolni, hogy vajon a jelenlegi-e a legmegfelelőbb adózási forma.

A kiva választásával a kis- és középvállalkozások jelentős része spórolhat a közterhein. December 22-ig beérkező adatok szerint mintegy 7300 cég döntött úgy, hogy jövőre kivázni szeretne. Azonban annak a cégnek mindenképp érdemes az év utolsó napjáig átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A választásban segít a gazdasági tárca kiva-kalkulátora is. Ugyan kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2017-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik.

Adóeljárás - jogszabálytükör

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII törvényt 3 új jogszabály - az adóigazgatási rendtartásról szóló, az adózás rendjéről szóló, valamint az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvény - váltja fel 2018. január 1-jétől.

A jogszabálytükör párhuzamos szerkesztésben mutatja a régi törvény és az új törvények tartalmilag szinkronizált rendelkezéseit. 

Megrendelés >>

2017. január 1-jétől a duplájára – 6 millió forintról 12 millióra – nőtt a kata bevételi határa. Akik még idén választják ezt minimális adminisztrációval és közteherrel járó adózási módot, azok a teljes 2018-as évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön – azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie. Érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni a váltást, hiszen a kisadózók által fizetendő adó jellemzően mindössze havi 50 ezer forint kiadást jelent azzal, hogy az kiváltja a vállalkozás és a vállalkozó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és szociális hozzájárulási adóját, sőt a szakképzési hozzájárulást is. Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania. Az alanyi mentesség bevételi határa idén 2 millió forinttal, 8 millió forintra nőtt, és a kormány mindent elkövet azért, hogy már 2019-re másfélszeresére nőhessen a legkisebb vállalkozások áfamentessége. Az összeghatár 12 millió forintra történő emelését az Európai Uniónak engedélyeznie kell. A csatlakozási szerződésünkben rögzített alanyi áfamentesség maximális értékhatára 8,8 millió forint, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet már benyújtotta a Bizottságnak.

Az alanyi mentesség 2018-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2017-ben ténylegesen, sem 2018-ban „észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen” nem haladja meg a 8 millió forintot. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (’T101, ’T101E, ’T201, ’T201T, ’T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és kényelmesen az ügyfélkapun keresztül, illetőleg - a ’T203KV adatlap kivételével - postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak.

(kormany.hu)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • Fotó: shutterstock

    Várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással. 

  • bíróság, per, ügyvéd

    2018-tól katázhatnak az ügyvédi irodák; az erről szóló friss törvény a veszteségelhatárolás szabályait is módosítja.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • offshore, adóparadicsom, adóelkerülés

    Két újabb ország, a Bahama-szigetek, valamint Saint Kitts és Nevis került le pénteken az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról, amelyet tavaly decemberben hagytak jóvá.

  • forint

    A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával "ügyeskedtek" - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

  • gyár, robot

    Az automatizálás Magyarországon egymillió munkahelyre fog érdemi hatást kifejteni 2030-ig a mérsékelt ütemezési forgatókönyv alapján - állapította meg az MTI-nek eljuttatott tanulmányában a McKinsey vezetési tanácsadó cég.

  • InfoTandem: beruházások

    Történelmi rekordot értek el tavaly a beruházások, megközelítve a 6,5 ezer milliárd forintos szintet. A költségvetési szervek 59 százalékkal többet invesztáltak, mint egy évvel korábban. Az InfoTandem infografikája.

  • költözés, költöztetés

    Mi a jogi jelentősége, ha a munkavállaló elköltözik? Kötelező-e a munkavállalónak követnie a munkáltatót, ha a cég székhelyet vált? Összefoglaljuk, milyen teendői vannak a feleknek, ha a munkaviszony fennállása alatt valamelyikük elköltözik.