NGM: nem nyelték le az áfacsökkentést a kereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az inflációs adatok alapján a kereskedők nem nyelték le a sertés tőkehúsok áfacsökkentésének hatását, a vásárlók olcsóbban jutottak a termékhez – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


A sertéshús ára januárban 17,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A kormány a sertés tőkehús áfáját január 1-től 27 százalékról 5 százalékra csökkentette, „ami szinte teljes mértékben megjelent a sertéshús árában” – írta az NGM.

Felidézték, hogy 2016 januárjában a fogyasztói árak átlagosan – a decemberivel megegyezően – 0,9 százalékkal emelkedtek éves alapon, és hangsúlyozták, hogy a mérsékelt infláció kiszámítható gazdasági környezetet teremt, megkönnyíti a vállalkozások számára a beruházások tervezését, a bérek és nyugdíjak pedig megőrzik értéküket. 

Az NGM megjegyezte azt is, hogy az inflációs folyamatok az alacsony olajárnak és az Európából érkező dezinflációs hatásnak köszönhetően mérsékeltek, de a belföldi keresletből adódó árnyomás is visszafogott maradt. 

A közlemény szerint idén a külső hatások mérséklődésével, az alacsony olajárak bázisból való kikerülésével historikusan alacsony, de a tavalyinál erőteljesebb lehet az árdinamika.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.