Nőtt az ipari termelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ipari termelés 4 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján. 


Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban.

Az első fél évben 5,6 százalékkal volt nagyobb a termelés,  mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az előző havihoz képest kisebb növekedés a járműgyártás ingadozásával függhet össze, a többi feldolgozóipari ágazatot növekedés jellemezte júniusban. Hozzátette, hogy továbbra is az emelkedés meghatározó az ipari kibocsátásban, a második negyedévben is folytatódott a bővülés az első negyedévi 7,8 százalék után. 

Tavaly mindössze 0,9 százalékos volt az ipari termelés növekedési üteme a 2015-ös 7,4 százalékot követően.

Az ipari termelés volumene májusban 8,8 százalékkal nőtt, áprilisban pedig 3 százalékkal csökkent a márciusi 13,4 százalékos éves növekedés után. Januárban és februárban is bővülést mért a KSH, az év első hónapjában 6,9 százalékkal, ezt követően pedig 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás. 

A munkanappal kiigazított adatok alapján a termelés növekedése az egy évvel korábbihoz képest májusban 6,2 százalékos, áprilisban 2,5 százalékos, márciusban 10 százalékos, februárban 7,1 százalékos, januárban pedig 1,9 százalékos volt.

Az ipari termelés júniusi részletes adatait augusztus 11-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.