Nőttek a vám- és jövedéki bevételek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első negyedévben lényegesen több vámot és jövedéki adót szedett be az adóhatóság, mint az előző év hasonló időszakában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség tavaszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.


2017-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesítette a költségvetésben meghatározott bevételi előirányzatokat és a nemzetgazdasági tárca többletelvárásait is. Az idei első negyedév az elmúlt év első három hónapjával összehasonlítva ugyancsak pozitív képet mutat: a jövedéki szakterületen 13, a vámszakmai területen több mint 30 százalékkal növekedtek a beszedett összegek – tette hozzá.

Jelezte: az ez évi jövedéki bevétel költségvetési előirányzata 1099 milliárd forint, mely több mint 30 milliárd forinttal haladja meg a tavalyit. 

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az idén először a jövedéki adóbevallás-tervezeteket is a NAV készítette el ügyfelei számára, valamint az általános közigazgatási végrehajtási ügyek is átkerültek a hivatal hatáskörébe. A hatóságoktól átvett ügyek feldolgozása és a végrehajtás egyaránt elindult – közölte.

Sipos László Péter, az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Vámügyi Szövetség elnöke a tájékoztatón arról beszélt: Magyarország uniós csatlakozása óta a vámhatóság létszáma jelentősen megcsappant, jelenleg több száz szakember hiányzik a rendszerből.

A szervezet Magyarországon, sőt az unióban is elsőként indított szakirányú képzéseket és koordinálja hasonló kezdeményezések megvalósítását a létszámhiány felszámolása és a kor igényeinek megfelelő szakmai struktúra kiépítése érdekében. Emellett kiemelten fontosnak tartják a magyar vámügyet újra méltó rangjára emelni – fogalmazott.

A Magyar Vámügyi Szövetség pénteken és szombaton Egerben zajló tavaszi konferenciájáról kiadott közlemény szerint a rendezvény résztvevői a vám, az adózás és a környezetgazdálkodás legaktuálisabb témáiról, az új szakmai koncepciókról és 2018 jogalkotási elképzeléseiről kapnak tájékoztatást.

[htmlbox art_tukor]

A seregszemle első napján szó esik többek között a NAV idei feladatairól, az áruforgalom átalakulása miatti ellenőrzési változásokról, a számlaadatok kötelező elektronikus megküldéséről, továbbá a 10 éves kiemelt státuszú engedélyezett gazdálkodók (AEO) intézményének uniós tapasztalatairól. A második napon a legaktuálisabb szakmai témákban a hatóság és a gazdálkodók közötti közvetlen párbeszéd lehetőségét jelentő tematikus szakmai műhelyekre kerül.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.