Nyolc és fél évet kapott az áfacsaló

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy kecskeméti férfit, aki társaival több mint kétmilliárd forint forgalmi adót nem fizetett be 2007 és 2010 között. A táblabíróság bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit.

Az egész országra kiterjedő csoport tagjai 2007 és 2010 között főként gabonát, emellett textilárut és járműalkatrészeket értékesítettek fiktív számlák alapján. A terményt, terméket előállító gazdák és gazdasági társaságok a forgalmi adó nélkül adták el az árut a felvásárlóknak azzal, hogy a termény elhagyja az országot, és másik uniós államban értékesítik majd, miközben tudták, hogy az eladás Magyarországon zajlik le.

Hét vádlott bűnszervezetet hozott létre annak érdekében, hogy az általuk felvásárolt terményt belföldön értékesítsék. A nyolc és fél évre ítélt elsőrendű vádlott mellett a bűnszervezetben részt vevő társait - köztük a korábban ügyészként dolgozó negyedrendű vádlottat - öt és hét év közötti szabadságvesztéssel, valamint több millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a táblabíróság, és döntött arról is, hogy nem kerülhetnek feltételesen szabadlábra.

A termelők közül a nyolcadrendű vádlott négy évet kapott, míg a többieket rövidebb, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték, és olyan vádlott is volt, akit csak megrovásban részesítettek.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

áfa kiskönyvtár

- Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

- Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

- Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A táblabíróság döntésével több vádlott esetében is enyhített az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott büntetéseken. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet csaknem kétórás indoklása során kifejtette, az időmúlás és a vádlottak egészségi állapota mellett figyelembe vették, hogy ezek a terheltek a nyomozati szakban beismerő vallomást tettek.

A tanácsvezető bíró kifejtette, a Gyulai Törvényszék több eljárási szabályt is megsértett, de ezek nem vezettek az ítélet hatályon kívül helyezéséhez.

(Forrás: MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • online

    A heves tiltakozásokat kiváltó francia munkajogi reform kimondja azt is, hogy az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknél megtiltják a dolgozóknak a munkaidő után és a hétvégi céges témájú levelezést - írja a 444.hu.  

  • Üzemanyagár

    Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

  • női munkavállaló

    A rendkívüli felmondás csak a munkavállaló súlyos szerződésszegése esetén vehető igénybe, akkor viszont „atombomba” erejű fegyverként használható. Összefoglaljuk, mire figyeljünk oda, hogy elkerüljünk pár veszélyes jogi buktatót!

  • Burns_címlap

    A XVIII. században élt romantikus költőt a skótok néhány évvel ezelőtt minden idők legjelentősebb skót személyiségnek választották: The Greatest Scot. Még a Rettenthetetlen William Wallace-t is megelőzte Ki volt ő? Milyen kapcsolata volt az adózással? Hogyan került be a magyar Parlamentbe? Ismerjük a verseit? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket, és bizony egyik-másik válasz meglepő lesz.

  • Lázár János

    Csak évi 100 ezer forintot készpénzesítenének a legújabb javaslat szerint, megmaradna a SZÉP-kártya is.