Nyomoz az Uber ügyében a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a NAV korábban elutasította az Uber ügyében a feljelentést, most új információ került a birtokukba, s nyomozást indítottak.


Új nyomozást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az Uber ügyében.A NAV közölte: az adóellenőrzések során olyan új információ került a kockázatelemzők birtokába, amelyet azonnal továbbítottak a NAV illetékes bűnügyi főigazgatóságának.

„A pénzügyi nyomozók az eddig nem ismert, nyomozást érdemben befolyásoló adatok alapján a mai napon új nyomozást indítottak az Uber-ügyben” – tették hozzá.

Szombaton azt közölte a NAV, hogy bűncselekmény hiányában elutasították az Uber ügyében költségvetési csalás miatt tett feljelentést. 

Az ügyészségre február elején érkezett feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni. 

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint. 

Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket. 

A taxitársaságok tiltakoznak az Uber működése ellen, mondván, hogy ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak. Az Uber ugyanakkor azt állítja, hogy nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.